Több nővel egy fedél alatt
2006. június 19. 21:02
Két nő, egy férfi és 8 gyerek. Széll Attila 16 éve nem tud és nem is akar választani egykori és jelenlegi kedvese között.
A többnejűség több évezrede ismert, és némely országban a mai napig törvényes.
Ha nem is a többnejűség, de a több nő egy háztartásban szindróma nálunk sem fehér holló. Klapka György igazi szívtipró volt. A 78 éves sármőr életében volt olyan időszak, amikor bizony négy nővel élt egyszerre. Ennek az “idillnek” Mary Zsuzsi, Klapka úr negyedik felesége vetett véget. Sikerült elérnie, hogy 28 évig csak ő legyen és senki más. Bár elváltak, 8 éve ismét egymás közelében vannak. Az énekesnő ugyanis György birtokán lakik. Igaz, a hálószobák között most már van legalább 30 méter.
Széll Attila viszont a mai napig két nőbe szerelmes, és bár elvált Ildikótól és Ilonát vette hivatalosan feleségül, mindhárman együtt maradtak. Az asszonyok nem csak a házimunkát, hanem az ágyat is megosztották egymás között. Úgy érzik, ők így boldogok. Sőt, a gyermekek is. Ugyanis hol Ildikó, hol pedig Ilona esett teherbe. A két nő kezdetben féltékenykedett egymásra, de mivel Attilát mindketten imádták, megbékéltek a hőn szeretett férfi döntésével, és azóta felhőtlen a viszony.
Nem kell azonban, hogy az urak irígykedjenek az ilyen példák hallatán. Mert mint tudjuk, a jóból is megárt a sok. Sokan azt mondják, hogy egy feleség is bőven elég...