Nem mindenkit kártalanítanak
2006. június 13. 19:40
Már a magánházaknál lévő baromfiállományt is megsemmisítik.
Móricgáton kedden reggel nyolckor kezdték meg azoknak a szárnyasoknak az elpusztítását, amiket magánházak udvarain tartottak. Ezzel egy időben a rendőrök lezárták a falut.
Szankon kora délután kezdtek neki a munkának. A legkisebb létszámú baromfiólat is felszámolják a faluban.
Az állatokat nem vizsgálják meg. A cél ugyanis nem a beteg állatok kiszűrése, hanem a fertőzés terjedésének megakadályozása. Az állatokat a helyszínen elgázosítják, azután a tetemeket a solti és a hódmezővásárhelyi fehérjefeldolgozóba szállítják. Eddig közel 400 ezer szárnyast pusztítottak el, de még koránt sincs vége.
Szankon 850 ház van, ezek közül 600-nál tartanak baromfit. Az összes állatot elpusztítják, és az udvarokat fertőtlenítik.
Süth Miklós országos főállatorvos szerint tavaly ősz óta csak fedett helyen lehet etetni-itatni a szárnyasokat. Kártérítésre pedig csak azok a tenyésztők számíthatnak, akik ezt az előírást is betartották. Sokan viszont ezt nem tudták megoldani.
'A feltételeket ki kellett volna alakítani mindenkinek. Ebben az esetben meg kell vizsgálni, mi okozhatta az állatállomány fertőződését' - mondja Süth Miklós országos főállatorvos.
Azok a tenyésztők, akik nem megfelelő körülmények között tartották a szárnyasokat, kártérítésre nem, csak kárenyhítésre számíthatnak. Ugyancsak kárenyhítést kaphatnak azok, akik a zónán kívül maradtak, és így nem pusztították el a szárnyasaikat, de a karantén miatt nem is adhattak el a baromfit.