Újra Magyarországon a madárinfluenza

rtl.hu

2006. június 9. 19:50

Házi szárnyasokban találták meg a madárinfluenza H5-ös törzsét.

Bodogláron van az a telep, ahol házikacsák és libák pusztultak el madárinfluenzában. Az RTL Klub Híradó felvételei még a rendőrségi blokád előtt készültek.

A telep egy kilométeres körzetében leölik az összes szárnyast, több mint 300 ezret. Azokat is, amelyek a szomszéd keltetőhöz tartoznak, mivel túl közel vannak.

Bodogláron 3 kilométeres védőkörzetet alakítottak ki, minden háznál megszámolják a szárnyasokat, amiket el kell zárni. Ezen kívül Bács-Kiskun és Csongrád megyéből tilos élő állatot vagy tojást kihozni.

„Voltak itt emberek, megszámolták, de nem nagyon történt semmi” – mesélték a helyiek.

A vírust valószínűleg vándormadártól kapták el a kacsák, bár a vándorlás már lezajlott.

„A H5 vírus okozta a járvány kitörését. Az n1 vírustörzs analizálására elküldtük a mintát a brit labornak” – mondta Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos-helyettes.

Tehát az, hogy emberre is veszélyes-e a vírus, csak napok múlva derül ki. Mindenesetre a telep dolgozóit a tisztiorvosi szolgálat megvizsgálja. A Baromfi Terméktanács nem fél attól, hogy ezért kevesebb szárnyas fog fogyni.

„Akkora visszaesésre nem számítunk, mint tavaly ősszel, amikor nem is volt itt Magyarországon a vírus” – mondta Dr. Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója.

Tavaly ősszel mutatták be, hogyan kell leölni azokat a szárnyasokat, ahol megjelenik a madárinfluenza. A több százezer madarat most is szén-dioxiddal altatják el, de lesznek olyanok, amelyeket levágnak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!