2006. június 9. 15:56

Teljesen lebénult emberek kapnak lehetőséget a kommunikációra.

A szerkezet digitalizálja az elektromos hullámokként kibocsátott agyhullámokat, amelyeket az ember fejére helyezett sapkára szerelt elektródák közvetítenek a számítógép felé.

A New York-i Wadsworth Center munkatársa, Theresa Sellers elmondta, hogy a BCI képes kommunikálni azokkal, akik teljesen lebénultak, és képtelenek a beszédre vagy a mozgásra.

Becslése szerint mintegy 100 millió ember lehet, akik világszerte hasznát vehetik az új technológiának. Köztük van az a 16 millió ember, akik agybénulásban szenvednek, az a további öt millió, akinek a gerincagya sérült, illetve az a 10 millió ember, akik agyvérzésük után teljesen lebénultak.

A gondolatok direkt cselekvéssé átalakításán két éve kísérleteznek a tudósok, a BCI-t azonban csak nemrég kezdték laboratóriumon kívül is tesztelni.

Jelenleg annak a problémának a megoldásán fáradoznak, hogy fizikai cselekvéssé alakítsák át a gondolatot. Ezzel a technológiával ugyanis a motoros kerekesszéket is lehet irányítani, a tudósok szerint azonban ez a módszer egyelőre még nem biztonságos.

A testbe zárt akarat problémája a 90-es években került a középpontba, amikor a francia újságíró, az Elle magazin szerkesztője, Jean-Dominique Bauby szélhüdést kapott, és életrajzi regényét bal szemének pislogásaival 'diktálta' le. 'A búvárharang és a pillangó' című könyv - ami halála előtt két nappal jelent meg - nemzetközi siker lett.

A Wadsworth rendszer egyike annak a néhány programnak, amelyik az elektroenkephalográfikus (EEG) aktivitást vizsgálja. A módszerük egy olyan algoritmuson alapul, amely az agyhullámokat analizálja, és azonosítja a csúcspontokat, amelyek bizonyos mentális erőfeszítésekre reagálnak. A számítógépnek 15 másodpercig tart, amíg a billentyűzet-szerű eszközön felsorakozott betűk közül felismeri, melyikre is nézett és gondolt a felhasználó. A rendszer azonban alkalmazkodik, és egy idő után megtanulja a használó szokásait. 'Talán nem hangzik nagyon praktikusnak, de valakinek, aki lebénult, meg tudja változtatni a világot' - mondta Sellers.

Forrás: AFP / Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!