2006. június 1. 17:55

A biztonsági kamera felvételein alig lehet látni a támadó arcát.

A rendőrök szerint egy 30 év körüli, 170 centiméter magas, zömök testalkatú férfi rabolta ki tegnap az egyik Árpád úti bankfiókot. A rendőröknek egyelőre csak grafikájuk van a támadóról. Úgy tudjuk, azért, mert a biztonsági kamera felvételein alig látni a férfi arcát. 

'Az elkövetéskor kapucnis pólót és baseball sapkát viselt, ezért kevésbé jó felvételek állnak rendelkezésünkre a banki felvételekből' - mondta Schön Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályvezetője.

A férfi, miután belépett a bankba, rálőtt a két biztonsági őrre. Egyiküket a mellkasán, a másik őrt pedig a combján és a lábszárán érte a lövés. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak a támadó adott le lövéseket, a biztonságiak nem használták fegyverüket. Mindkettejüket megműtötték. Kezelőorvosuk szerint közvetlen életveszélyben most már egyikük sincs. A mellkason lőtt férfi állapota is javult. Közben a hatóságok elkezdték a tegnap rögzített nyomok elemzését, ezen belül fegyverszakértő foglalkozik a kilőtt töltények vizsgálatával. Gyanúsított még nincs az ügyben.

'Többszörös üregi sérülést szenvedett és szervsérülések is voltak, amelyek ellátása a műtét során megtörtént' - mondta Dr. Zágh István, a Károly Sándor Kórház osztályvezető főorvosa.

A férfit néhány napig még mesterségesen altatják. A másik biztonsági őr állapota kielégítő, az orvos szerint elképzelhető, hogy néhány napon belül hazaengedik.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!