Próbaper az állam ellen
2006. május 25. 17:29
Győrújfalu a településen átvezető út rossz állapota miatt perel.
A győrújfalui útszakaszon naponta tízezer gépjármű halad át, közülük minden harmadik teherautó. A közeli kavicsbányákból percenként érkeznek a többtonnás monstrumok, amik az elmúlt években tönkretették az utat. Van olyan nyomvályú, ami 10 centiméter mély. Ha ebbe valaki télen teljesen szabályosan közlekedve belehajt, szinte azonnal az árokban köthet ki.
A rossz út miatt rengeteg baleset történt már a faluban. A helybeliek aláírást gyűjtöttek, és többször félpályás útlezárással demonstráltak, de semmi sem változott, ezért az önkormányzat úgy döntött, próbapert indít az állam ellen.
„Kiskunlacháza, Páty, Bugyi is csatlakozott hozzánk, valamint több győri peremkerület is. Igenis, ők is meg tudják támogatni azt, hogy mind Győr, mind Győr agglomerációja egy kicsit többet érdemelne útügyben, és biztonságban, mint amennyit most kap” – mondta Cserjes László, Győrújfalu polgármestere.
A polgármester már minden lehetséges fórumot megkeresett, eddig eredménytelenül. A falubeliek elkeseredettek, és már annak is örülnének, ha valaki válaszra méltatná követelésüket.