2006. május 18. 16:18

A férfira pakolás közben dőlt rá egy másfél tonnás szobor.

A Független Hírügynökség békéscsabai művészkörökből származó információi szerint az 58 éves képzőművész akkor járt szerencsétlenül, amikor szerda este egy társának próbált segíteni egy 1,5 tonnás homokkő szobor arrébb helyezésében.

A békéscsabai alkotó kézi emelővel akarta megmozdítani a szobrot, ám az dőlni kezdett, mire a magyar művész testével igyekezett ellentartani. A szobor azonban ledőlt, és maga alá temette a magyar férfit, aki belehalt sérüléseibe.

Gubis Mihály grafikusművész 1948-ban született. A 70-es évek közepén néhány társával létrehozta a Békéscsabai Műhelyt. A 80-as évektől kezdve több műfajban is kipróbálta magát, festményeket és szobrokat is készített. 1991-ben elnyerte az Év Legjobb Plakátja díjat.

Gubis Mihály a szombaton kezdődő németországi kiállításon vett volna részt, amely a Neckar folyó inspirálta alkotásokat mutatja be. A nyár végéig tartó 'Neckarkunst II.' kiállításra a magyar művész egy óriási széket készített, amely a folyónál eltöltött idő múlását hivatott ábrázolni. A Neckarkunst II-n Mundelsheim és Ludwisburg között 15 kilométer hosszan helyeztek volna el szabadtéri alkotásokat. A tragédia miatt a mundelsheimi kiállítás elmarad.

Forrás: Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!