Törvényt módosítanának
2006. május 12. 18:30
Az ellenőrzött munkáltatók 90 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot az ellenőrök. Április végéig több mint 11 ezer feketemunkás bukott le, többszáz millió forint büntetést róttak ki. A rekordnagyságú feltárt szabálytalanságok miatt további törvénymódosításokat kezdeményeznek, erről állapodtak meg a szakszervezetek a munkaügyi miniszterrel.
10-ből 9 ellenőrzött cég valamilyen szabálytalanságot követett el a munkatársaival szemben. Még mindig sok a feketemunkás. Összesen több mint 11 ezerre bukkantak az ellenőrök az idén. Olyan beruházásoknál is, amelyek állami pénzből épülnek. Így például az M6-os- M8-as, vagy a Debrecen mellett épülő sztrádán dolgoztattak feketén munkásokat. Ezeket a cégeket kizárhatják a pályázatokról, és állami támogatást sem kaphatnak. A szakszervezetek szerint más bajok is vannak.
„Továbbra is jellemző, hogy több helyen a munkaadók szabadon hadd használjam ezt a szót, garázdálkodhatnak a munkavállalók munkaidejével és a munkavégzés helyével” – mondta Wittich Tamás, az OÉT soros elnöke.
A munkaügyi miniszter további törvénymódosításokat, és egyeztetéseket ígért.
'A jogsértések tekintetében ha vita van a munkáltató és a munkavállaló között, a kormány a gyengébb mellé fog állni és a munkavállalót fogja megvédeni' - mondta Csizmár Gábor, munkaügyi miniszter.
Így például a tervek szerint a jövőben valamennyi bérkifizetést ellenőrizhetnék, most ugyanis csak azt vizsgálhatják az ellenőrök, hogy a minimálbért megfizette-e a munkáltató.