2006. május 10. 17:24

Egy most megjelent könyvben nevezték meg az ápolónő gyilkosát.

A Labancz-gyilkosság rejtélye még ma sem hagyja nyugodni a rendőröket. A könyv bemutatójára is sokan elmentek közülük. Az ügyben évekig nyomozó rendőrtiszt azt mondja, a kezükben volt a tettes, de az akkori módszerekkel nem tudták rábizonyítani a bűncselekményt. Ez a férfi azonban nem azonos azzal, akit a szerző a könyvben név szerint említ.

„Semmiképpen sincs a tekintetben lelkiismeret-furdalásom, hogy megnevezem ezt az embert, mert szent meggyőződésem, hogy ő volt a tettes” – mondta Asperján György, a könyv szerzője.

A könyvben említett férfi ma Gyöngyösön él. Többször is kihallgatta a rendőrség a gyilkossággal kapcsolatban, de soha nem gyanúsították. Telefonon elértük a férfit, de nem akart nyilatkozni. Így nem tudtuk meg azt sem, indít-e pert az író ellen.

A gyilkosság 36 évvel ezelőtt, egy nővérszállón történt. Labancz Anna ápolónő volt. A gyilkos hajnalban az ablaka alá osont, felébresztette a lányt, akit miután kihajolt az ablakon, egy késsel többször is megszúrt. A 20 évig tartó nyomozásnak annyit sikerült kiderítenie, hogy egy féltékeny férfi ölte meg a lányt.

Mivel az ügy 1990-ben elévült, ezért az sem változtatna a helyzeten, ha ma valaki jelentkezne, és bevallaná, hogy ő ölte meg Labancz Annát. Ugyanis ezért már nem büntethető.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!