Garantált trehányság
2006. május 9. 9:48
Pókhálószerű repedés a felújított utakon, leomló támfalak, hídról lepergő festék.
A Balatoni út vasúti sínek felett vezető felüljárójának már tavaly november végére el kellett volna készülnie, de az új szerkezet elemeinek legyártása után kiderült, nem bírja a terhelést. A felüljárót csak féléves csúszással, több mint 100 milliós többletköltség mellett tudják átadni, várhatóan egy hét múlva. Vajda Pál mindezt a körülmények szerencsétlen összjátékának tartja. A költségtúllépés a szocialista főpolgármester-helyettes szerint egyetlen fillérjébe sem kerül az adófizetőknek.
Egy másik példa erre a Flórián téri felüljáró, amelynek Pest felé vezető ágát három éve hozták rendbe, de azóta tömbökben pereg ki az aszfalt az illesztések mellett. Garanciálisan addig fogják csinálni, amíg jó nem lesz - mondta a Népszabadságnak ezzel kapcsolatban Vajda.
A felújított utakra átlagosan hároméves garanciát vállalnak a kivitelezők, és saját zsebből fizetik a javításokat. Ezen kívül ötéves jótállás és tízéves garancia is vonatkozik a rendbe tett utcákra, hidakra. Vajda Pál szerint a főváros érdekeit a szerződésekbe foglalt garanciák jelentik, vagyis ha a kivitelező nem készül el határidőre, a városháza kötbért érvényesít.