Kevés pénz van szúnyogirtásra

rtl.hu

2006. május 7. 16:54

A Szigetközben a szokásoshoz képest 4-5-ször annyi vérszívó lesz.

A permetező gép hektáronként körülbelül ezer forintért dolgozik. Bár a vegyszer csak a rovarokra káros, a nemzeti parkok nem szívesen adnak engedélyt az ilyen irtásra. A szakemberek szerint a biológiai irtás - tehát a lárvák elpusztítása - környezetkímélőbb, igaz jóval drágább. Pénz pedig nagyon kevés van. Idén eddig a Szigetközre mindössze 15 millió forint jutott, ez egyszeri irtásra elég.

„Ez nem kizárólag turisztikai probléma, ez közegészségügyi is lehet, és más ágazathoz is tartozhatna a kérdés, és nyilván, ha más helyre is tartozna, több pénz is jöhetne és jobban lehetne kezelni ezt a kérdést” – mondta Székely Imre, Győr-Moson-Sopron megye területfejlesztési munkabizottságának elnöke.

Ausztriában és Szlovákiában, a Duna másik oldalán környezetvédelmi okok és pénz hiányában nem permeteznek. A Szigetközben eddig nyaranta 2-3 alkalommal szálltak fel a gépek, és sokszor a helyiek adták össze az irtás árát. Az előző, 2002-es nagy árvíz után a Belügyminisztérium vis major keretéből még egy irtást fizettek, de a helyiek szerint ez csak arra volt elég, hogy éppen elviselhető legyen a vérszívók száma. 

A biológusok szerint ma még megbecsülhetetlen, hogy mennyivel lesz több szúnyog idén, mint tavaly, az viszont már biztosnak látszik, hogy a védekezésre nem lesz több pénz. A szakértők azt ajánlják a vízpartra indulóknak, hogy mindenképpen vigyenek magukkal szúnyogriasztó szereket.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!