Feljelentés a kivágott fák miatt

rtl.hu

2006. május 3. 17:53

Összesen 5 millió Ft-ot értek a Margit-szigeten kivágott növények.

A Fővárosi Kertészet a favágáshoz semmilyen engedélyt nem adott, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek.

„Ugyan sejtjük, hogy nem kanadai favágók voltak, de a rendőrség dolga megállapítani, hogy ki vágta ki a fákat” – mondta Kocsis László, a Főkert Rt. vezérigazgatója.

Az összesen 5 millió forintot érő növények alig egy méterre voltak az épülő Hajós Alfréd Uszodától. Az építtető azt mégse tudta megmondani, hogy a fákat ők vágták-e ki.

„Nem tudom, hogy pontosan milyen fákról van szó, nekünk van egy érvényes építési engedélyünk, ebbe vannak fakivágások. Hogy pontosan azok a fák-e, nem tudom. Az is igaz, hogy volt olyan fa, amit életveszély miatt el kellett távolítani” – mondta Keszthelyi Péter, a beruházás főmérnöke

A dunai árvíz idején több fa megdőlt – állítja az építtető -, amiket ki kellett vágni. A Mozgalom a Margit-szigetért Egyesület szakértője szerint ez nem igaz. Csemez Attila, a Corvinus Egyetem dékánja azt mondja egy lelátó építése miatt vágták ki a fákat

„Ha az árvíz hatására ázott volna át a talaj, és dőlt volna ki fa saját magától, akkor máshol is dőlt volna. Így nem létezik, hogy bármelyik fát kidőlés miatt kellett volna kivágni” – mondta Csemez Attila, a Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának dékánja.

A tervek szerint az építkezés után több helyen ültetnek majd fákat a Margit-szigeten.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!