Lopják a síneket
2006. május 2. 18:48
A tolvajok ott is tevékenykednek, ahol még járnak vonatok.
A rendőröket a következő kép fogadta, amikor egy bejelentés után kiértek a helyszínre: két férfi és egy nő a sínek között tett-vett, a helyi körzeti megbízottnak azonban elég zavaros választ adtak arra, hogy mit keresnek ott.
'Ő a bűnügyisektől kért segítséget, velük közösen megtalálta itt a közelben a három személy gépkocsiját, és abban találtak speciális eszközöket, amelyekkel ezeket a csavarokat ki lehet szedni' – mondta Kaszás Ottó, a Nógrád megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense.
A tolvajok ezután feltehetően lángvágóval darabolták volna fel a síneket, hogy a nehéz fémet szállítani tudják.
Ezen a vonalon már nem is tudnánk vonattal eljutni Mátranovákra, a fémtolvajok ugyanis negyedévente visznek el innen egy-egy síndarabot.
Ahol ellopták a sínt, ott tíz éve már nincs vonatközlekedés, de a tolvajok ott is tevékenykednek, ahol még járnak vonatok.
'A vasúttársaságnak tavaly több száz millió forint kárt okozott az, hogy síneket, táblákat tulajdonítottak el' – mondta Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. Szóvivője.
A szóvivő szerint a MÁV minden sínpár mellé nem állíthat vasútőrséget. Megelőzésre évente így is több száz millió forintot költenek.