Megcsúszott a Hármas-Körös gátja

rtl.hu

2006. május 1. 15:17

Több mint 17 ezer ember dolgozik a töltéseken, köztük rengeteg nő is.

Nagyon lassan apad a Hármas Körös és a Tisza a Köröszugban, még itt is rendkívüli készültség van érvényben. A korábban megcsúszott töltéseknél már csak kevesen dolgoznak, most inkább a gátak alatt átszivárgó vizek jelentenek problémát, illetve az átázott töltések megtámasztásán dolgoznak. Istvánházánál a korábban megcsúszott töltéshez közel hétfő délután újabb csúszás történt. A 10-15 méter hosszon megcsúszott gátszakasz megvédését a katonák és helikopterek azonnal megkezdték. Az idei árvíznél ez már a tizedik töltéscsúszás a Köröszug és a közép-Tisza gátjain. 

 

Hetek óta, napi 12 órában, éjjel és nappal, lapáttal, zsákkal a kézben vagy éppen homokzsákot cipelve. Ezek a katonanők férfi társaik szerint legények a gáton, mert egyetlen zokszó nélkül, gyakran őket is megszégyenítő kitartással és lelkesedéssel dolgoznak a töltéseken. Most éppen párban, mert egyikük lapátol, a másik tartja a zsákot, ha elfáradnak, cserélnek.

„Tegnap előtt is 20 perc alatt 100 zsákot töltöttünk meg, muszáj, és akkor este hat órától csak reggel fél ötkor ültünk le, úgyhogy bírjuk” – mondta Gaál Emese szakaszvezető.

Az árvízi készenlét óta ezek a katonanők sem mehettek haza a laktanyából, csak a ritka pihenőnapokon. Legtöbbjüknél az apa vigyáz ilyenkor a gyerekekre, legalábbis ha ő civil, mert Hódmezővásárhelyen sok a katonacsalád. Tóth Gabrielláéknál most is az apa foglalkozik a gyerekkel. Náluk ez már nem újdonság, mert a törzsőrmester már Koszovóban is szolgált hónapokig.

„Ugyanúgy pakoljuk a zsákokat, ugyanúgy lapátolunk, természetesen hamarabb elfáradunk, mint a fiúk, de olyankor besegítenek, egy picit pihenünk, utána folytatjuk tovább” – nyilatkozta Tóth Gabriella törzsőrmester.

A körtvélyesi gátszakaszon már csaknem százezer homokzsákot raktak le a katonák, hogy megelőzzék a gát megcsúszását. Ez legalább kétezer tonna homokot jelent, aminek egy jó részét az itt dolgozó katonanők pakolták a helyére.

A katonaságnál azt mondják, nem számít, hogy az egyenruhában nő vagy férfi van, csak a munka számít, és ebből a hölgyeik a gátakon ugyanolyan keményen kiveszik a részüket.

Az alsó szakaszon naponta 8-10 centimétert apad a Tisza. Szegednél reggelre csökkent az eddigi rekord, az 1970-es 960 cetméter alá a folyó. Ezzel az apadási ütemmel a hétvégére akár 900 centiméter alá is csökkenhet a vízszint. Szegeden ezen héten elbontják a betonpartfal és a belváros védelmére lerakott 300 ezer homokzsákot, de a kulisszanyílásokat egyenlőre nem nyitják ki.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!