Ellopták a nádszállító csónakokat

rtl.hu

2006. április 27. 16:37

Teherautókkal és darus kocsival vitték el a járműveket.

Az egyenként hat méter hosszú, több mint egy méter széles és mintegy százötven kilós csónakokat évek óta a fertőhomoki csatornában tárolták. Miután a nádaratás befejeződött, a vízi járműveket biztonságba akarták helyezni, ám a csónakok eltűntek. A speciális járműveknek az értéke egyenként 120-140 ezer forint.

Egy horgász elmondta, ő is meglepődött azon, hogy hová tűntek a csónakok. A színesfémtolvajok a jelek szerint nem zavartatták magukat. Valószínűleg három-négy napon keresztül több teherautóval, darus kocsi segítségével vitték el az értékes járműveket.

'A nyomozás több szálon indult meg, egyrészt hogy a bűncselekmény kapcsolatba hozható-e belső elkövetővel, mert annyira lakatlan, eldugott helyen tárolták ezeket, hogy ott helyismerettel rendelkező személynek kellett tudni erről a helyről' – mondta Dr. Reinhoffer Csaba, a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

A Fertő tó történetében még nem volt példa arra, hogy a nádgazdaság csónakparkjának a felét ellopják. A kár körülbelül hat millió forint, és a járművek pótlása sem egyszerű, hiszen nádszállító csónakok gyártásával kevesen foglalkoznak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!