2006. április 24. 17:50

Az MSZP-nél ünnepeltek, a Fidesznél szomorkodtak az eredmények miatt.

„Győztünk” – mondta Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök.

„A tanulságok levonása a következő  napok feladata” – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Gyurcsány Ferenc szinte alig jutott szóhoz az ünneplő tömegben.

Orbán Viktort ugyanakkor a Szentháromság téri épületben csendben várták. Az épületen kívül viszont már a nevét skandálta a tömeg.

Az MSZP-nél narancsos buktát osztogattak éneklés közben. A Fidesznél szomorkodtak.

„Aki eldörzsöl néhány könnycseppet, a szeme sarkában, jó okkal teszi ezt” – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

„Amit nyertünk, az nem elsősorban hatalom. Amit nyertünk, felelősség, és feladat. Felelősség, amelyet 10 millió Magyar nevében, és 15 millió magyar érdekében kell hogy szolgáljunk, és e szerint fogunk kormányozni” – mondta Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök.

A Fidesznél Orbán Viktor arról beszélt, hogy mit kell, vagy kellene tenni a következő négy évben. És arról, hogy szerinte mi okozta a vereséget.

„A második fordulóban azért nem sikerült fordítanunk szemben 2002-vel, mert most nem tudtuk létrehozni azt az összegfogást, ami a Magyar Demokrata Fórum nélkül nem is volt összefogható” – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Az estét mind a két helyen a himnusszal zárták. A himnusz után a Fidesz szimpatizánsok hazaindultak. Az MSZP-nél tánccal és énekléssel folytatták az estét.

A szabad demokraták elnöke, azzal köszöntötte híveit, hogy a szocialistákkal együtt folytatják a kormányzást.

„A Szabad Demokraták Szövetsége nyert, a koalíció meg győzött ezen a választáson. A Szabad Demokraták Szövetsége készen áll a koalíciós tárgyalások megkezdésére, amelyekre a jövő héten sor fog kerülni” – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.

Amikor Gyurcsány Ferenc és Hiller István a liberális sátorba érkezett, az SZDSZ szimpatizánsok - akárcsak az első forduló után - a szocialista vezetők nevét skandálták.

Horn Gábor figyelmeztette is híveit, hogy kéthete a szocialisták miniszterelnök-jelöltje nagyobb tapsot kapott, mint a szabad demokraták pártelnöke.

A liberális drukkerek később iróniával fűszerezett éljenezéssel fogadták Gyurcsány Ferencet.

Az MDF-nél kávéházi hangulat uralkodott. Dávid Ibolya Orbán Viktort bírálta, amiért a Fidesz elnöke a párt aktivistáit arra buzdította, hogy törjék meg a kampánycsendet. Orbán Viktor az erről szóló beszédét úgy zárta, 'a jogászok majd megvédenek, oszt jó napot!' Erre reagált a választások éjszakáján az MDF pártelnöke.

„Nos, Tisztelet Hölgyeim és Uraim. Van, akinek ezen a választáson a megmérettetés jutott. És van, aki megmutatta a viszonyát a demokráciához, a jogállamhoz, a jogkövetéshez, oszt Jó napot!” – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

Az MDF elnöke úgy gondolta, hogy a jobboldal jelentősen átalakul majd, és pártja megerősödik.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!