Radon gyógyhatása
2006. április 22. 16:44
Az uránbányákban termelődő gázzal gyógyítanának reumás betegeket.
A hegyek mélyéről a 90’-es években még bányásztak uránt. Ahogy ez az emléktábla is jelzi, 2000-ben zárták le végleg a kővágószőlői 4-es aknát. A hegy gyomrában lévő üregekben azóta is termelődik a radon gáz.
Az egyébként mérgező gáz jótékony hatásait évtizedek óta használják pl. az Egyesült Államokban, Japánban, Német-, Cseh-, és Oroszországban is. Az alacsony, szabályozott dózis a bőr felületén pillanatok alatt elnyelődik és beindítja a szervezetben az öngyógyító mechanizmust. „A szervezet általános védekező, immunrendszerét motiválja. Ennek révén szabadulnak fel természetes úton termelődő korigasztaroidok, ezt a mellékvesekéreg termeli, amely önmagában is gyulladáscsökkentő hatású” – mondta dr. Tahin Tamás, PTE Egészségügyi főiskolai kar főigazgatója.
Csillapítja a reumás fájdalmakat, gyógyítja a nőgyógyászati betegségeket és a keringési rendellenességeket is. A radont többféleképpen lehet majd alkalmazni.
„Ezt a gázt átáramoltatni vízen, a víz egy kis részét elnyeli és radonban gazdag, gyógyvizet lehet létrehozni. A gázt ki lehet vonni a levegőből és még koncentráltabban összesűrítve, bárhová el lehet szállítani” – mondta dr. Sánta Imre, fizikus.
Radonnal dúsított levegővel pl. asztmásokat lehet gyógyítani. A fizikusok szerint az urán bányában is ki lehet olyan helyiségeket alakítani, ahol ellenőrzött koncentrációban van a radon és ott lehet majd a kezeléseket elvégezni.
A világ számos országában évtizedek óta kezelnek már így betegeket, Magyarországon most először fogalmazódott meg az ötlet. Az Abaligeti cseppkőbarlangba évtizedeken keresztül jártak orvosi kísérettel csoportok gyógyulni. A barlang tiszta, nedves levegőjétől leginkább az asztmások várták a jobbulást. Akkor még nem mérték, mostanra viszont tudják, hogy a barlangban felgyülemlett radon gáz más betegségekre is jótékonyan hat.