Borsodban is pusztít az árvíz

rtl.hu

2006. április 6. 17:58

A gátak egyelőre bírják, de a folyók továbbra is áradnak.

Ez az ár azonban nem olyan gyors, mint a legutóbbi nagy árvízkor. Most sokkal lassabban emelkedik a víz, ezért várható, hogy a gátaknak több héten keresztül kell még kibírniuk a hatalmas terhelést. A töltéseken dolgozóknak is kell a segítség. Ezrért például a miskolci rendőr-szakközépiskola diákjait is a gátakra vezényelték. A Bodrog mellett tovább árad a Tisza is, a vízszint azonban Tokajnál még mindig 40 centivel marad el az eddig mért legmagasabbtól.

Maczkóéknak segítség kellett volna az értékeik mentéséhez. A házukba ugyanis már két napja betört a víz. Most csak téglákon, vagy gumicsizmában lehet közlekedni. A bútorok felpolcolva, a szőnyeg elázott. A család házát harmadszor önti el a víz, de most először, amióta a kisfiuk megszületett.

„Ide már vissza sem költözhetünk a gyerekkel. Az orvos megmondta, hogy nem lehet, mert a gyerek asztmás lesz. Már érezni, hogy dohos, büdös, ki sem száradt rendesen” – mondta Maczkó Sándor.

Most egy kollégiumi szoba az otthonuk. Azt ígérték nekik, hogy az árvíz után másik lakást kapnak.

Bodrogolasziban az emberek azt hitték, kedden már tetőzött a folyó. Azonban akkor még mintegy 50 métert tudtunk besétálni az egyik utcán száraz lábbal, csütörtökön ez már nem sikerült.

Egy teherautó a rendőr-szakközépiskola diákjai által megtöltött homokzsákokat szállítja. Az iskolából az jöhetett segíteni, aki akart. Senki nem maradt otthon.

„Amikor jöttünk, és láttam a vizet, arra gondoltam, hogy jó érzés, hogy segíthetek másoknak” – mondta Dobsi Krisztina.

A tizenéves fiatalok reggeltől estig dolgoznak a gáton. A homokzsákokkal a töltésoldalt kell megerősíteni, mert több helyen már nagyon átázott a föld. A gátak egyelőre bírják Borsodban, de a folyók nagy része továbbra is árad. Ezért a neheze még hátra van.

Fél méterre közelítette meg az eddig mért legnagyobb vízállást a Lónyay főcsatorna és még árad.

A gátak alapjainál ma homokzsákokat raktak le a szakemberek, hogy megakadályozzák a szivárgást. A Tisza felső szakaszán az újabb esőzések miatt megállt az apadás. Lejjebb, Gávavencsellő térségében harmadfokú a készültség. Vészhelyzet nincs, de nehezíti a védekezést a szél, mert a hullámzó víz jobban rongálja a töltéseket.

Az alsó szakaszon a korábbi árhullámok összetorlódása miatt hosszú védekezésre számítanak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!