28-szor rontotta meg diákját
2006. április 5. 19:28
A fiú 12 éves barátját is elhívták kukkolni.
A gyanú szerint a természettudományos tantárgyakat oktató 34 éves Rachel március 24. és 31. között rontotta meg 13 éves tanítványát. A feltételezések szerint 28 alkalommal szeretkeztek, egyik nap pedig a fiú 12 éves barátját is elhívták kukkolni. A rendőrség szerint a tanárnő a közös kaland után sörrel itatta a gyerekeket.
Az esetet a megrontott fiú apja jelentette a rendőrségen, miután véletlenül kihallgatott egy telefonbeszélgetést fia és a tanárnő között. Gyanúja tovább erősödött, miután kiderült, fia hazudott, amikor arról kérdezte, hol töltötte az éjszakát. Pedig a tanárnő mindent előkészített, telefonon felhívta az apa barátnőjét, közölte, hogy a fiú egyik barátjának az anyja, és engedélyt kér, hogy a gyerek náluk alhasson.
A nőt letartóztatták és 500 ezer dolláros óvadékot állapítottak meg ügyében.
Forrás: delawareonline, CNN/Független Hírügynökség