Oxigénpalack nélkül a Mount Everesten
2006. március 27. 16:19
Tavaly nem sikerült meghódítani a csúcsot, idén újra próbálkoznak.
Klein Dávid egy évvel ezelőtti, Himaláján készített felvételei még azt mutatták, hogy a csúcs közelében tombol a vihar. Nem sikerült feljutniuk a csúcsra. Tavaly a Mount Everest déli lejtőjéről indultak, most az északi oldalról próbálja meg a csúcstámadást egy amerikai társával együtt. Ezúttal is oxigénpalack nélkül. A kísérlet nem veszélytelen, hiszen a csúcs közelében egyre ritkább a levegő, tehát kevesebb az oxigén.
„Az erősen ittas állapothoz hasonló ez, kicsit kótyagos vagyok, a járásom bizonytalan, nehéz térben és időben tájékozódni, a memóriám lelassul, nehezen lélegzem” – mondta Klein Dávid.
Klein Dávid szerint három-négy viharmentes napra lesz szükségük ahhoz, hogy feljussanak a csúcsra. Amerikai társa gyorsasági világrekordra is készül, 17 óra alatt szeretné megmászni a Mount Everestet.
„A siker titka az, hogy ugyanabban a tempóban lélegzem, ha mászom és ha pihenek” - mondta Joby Ogwyn.
Klein Dávid és társa jövő héten indul Nepálba, és várhatóan májusban másznak fel a 8850 méter magas Mount Everestre.