Megterhelő átállás
2006. március 26. 17:29
A nyári időszámítás bevezetése megviselheti sok ember, főleg a betegek szervezetét.
Hajnali két órakor egyik percről a másikra három óra lett. A nyári időszámítás miatt egy órával kellett előretekerni a mutatót, így hosszabbak lesznek a nappalok és rövidebbek az éjszakák. Ezt azok, akik dolgoztak, érezték is.
„Annyiban érintett, hogy éjszaka dolgoztam, egy órával ugye kevesebbet dolgoztam, viszont a reggeli pihenés így az, ami egy órával lerövidült” – mondta egy taxis.
Nem mindenkit viselt meg azonban az éjszakai mínusz:
„Pörgős napom van, én úgy érzem, tehát annyira nem visel meg 1-2 óra csúszás ide-oda” - mondta egy fiatalember.
„Hogyha mondjuk hétfő lenne, akkor már problémásabb lenne” - válaszolta egy gyerekes apuka.
Hétfőre azonban a szakemberek szerint mindenki megszokja az időeltolódást. Ez a dolgozók mellett a betegeknek, például a szívproblémával vagy alvászavarral küzdőknek a legnehezebb. Az alváshiány a nappali viselkedést is befolyásolja.
„Figyelmetlenség, ingerlékenység, koncentrációnk zavara, memóriagondokat okozhat ez pár napig, olyan mintha egy repülővel kelet felé repültünk volna egy órát” – mondta Dr. Szakács Zoltán, a Honvéd Kórház Alváslaboratóriumának vezetője.
Az órákat először Franciaországban állították át 1976-ban. A nyári-téli időszámítással energiát lehet megspórolni. Magyarországon például összesen 120 millió kilowattórát, ami az ország egynapi villamosenergia-felhasználása.
Legközelebb október utolsó hétvégéjén kell majd átállítani az órákat, akkor azonban éppen ellenkező irányba, azaz egy órával vissza kell tekerni a mutatókat. Akkortól kezdődik majd a téli időszámítás.