2006. március 21. 15:47

A kocsikat különféle parkolókból szállíttatták el korábban.

Egy Skodát hatezerért, egy Trabantot akár négyezerért is meg lehetett volna venni, érdeklődő azonban nem akadt az árverésen. Amit el akartak adni, nem volt érdemes megvenni, amit meg érdemes lett volna megvenni, az nem eladó – így mérgelődtek az első győri roncsautó-árverés résztvevői.

A győri parkolókból eddig 86 autót szállítottak el. A közterület-felügyelők kiderítik, hogy ki a gazdátlannak tűnő autók tulajdonosa, és a kocsikat csak több értesítés után viszik a telepre. Ezután a tulajdonosra büntetés, és több tízezer forintos költség vár.

'A polgárjog szerint a tulajdon képződésétől annak elmúltáig minden felelősség és költség a tulajdonost terheli'- mondta Cseh Ferenc, a győri közterület-felügyelet igazgatója.

A roncsokra kedden senki sem licitált. A hivatalnokok számítottak erre, de azt mondják, hogy - a törvények miatt - az árverést akkor is meg kellett tartani. Ezeket az autókat az árverés után bontókba viszik.

A telepen találhatóak jobb állapotú autók is, de azok még nincsenek ott 90 napja. Ha ez a határidő lejár és tulajdonosuk nem jelentkezik értük, akkor valószínűleg ezeket is elárverezik. Igaz, a kikiáltási ár több lesz, mint 6 ezer forint.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!