Mortimer bűnösnek vallotta magát

rtl.hu

2006. március 21. 17:40

Azt azonban tagadta, hogy ölni akart volna.

Mivel szabadlábon védekezhet, őrök nélkül, családja kíséretében érkezett a bíróságra Mortimer. Ő volt az, aki tavaly májusban, rövid szóváltás után egy szamurájkarddal hasbaszúrt egy 14 éves roma fiút. Mortimer bátyját pedig bűnpártolással vádolták meg, mivel meg akarta semmisíteni a kardot.

A most 19 éves Mortimer ugyan elismerte, hogy leszúrta Patai Józsefet, de azt állította, hogy baleset volt.

'A mai napig úgy emlékszem, hogy elindult, de az biztos, hogy rándult egyet a busz és az egyensúlyvesztés közben estem bele a sértettbe' – mondta Gyurcsa Mihály (Mortimer).

Patai József erre homályosan ugyan, de úgy emlékezett, hogy a busz meg se mozdult. Mást azonban tisztán fel tudott idézni.

'Itt ment be és itt jött ki. Úgy jött ki a kard, hogy két kezemmel megfogtam.'

Az orvosszakértői vélemény szerint, melyet a bíró ismertetett, ilyen sérülést csak szándékosan és nagy erővel lehet okozni. A vádlott védője szerint azonban lehet, hogy tévedett a szakértő, ezért a következő, április végi tárgyalásra őt is beidézik. Ha Mortimert bűnösnek találják, akár 10 év börtönt is kaphat. És lehet, hogy fizetnie is kell, hiszen a megszúrt fiú családja hárommillió forint kártérítést követel tőle.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!