Halálos kamionbaleset
2006. március 21. 11:41
Egy ember meghalt, hárman megsérültek abban a balesetben, amelyik kedd reggel történt a 81-es főúton Sárkeresztesnél. Egy kamion és két autó ütközött, az egyik személygépkocsi vezetője életét vesztette. A baleset miatt az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Mohánál és Fehérvárcsurgónál terelik el.
Egy személyautó átsodródott a szembejövő sávba, és ott frontálisan összeütközött egy kamionnal. A teherautó ezután még nekicsapódott egy másik kocsinak. A balesetben a sávot váltó autó sofőrje, egy nő halt meg, a kocsi hátsó ülésén utazó 11 éves kisfiú könnyebben, a másik utas pedig súlyosan sérült. Szintén kisebb sérülései lettek a másik kocsi vezetőjének is, a kamionsofőrnek nem esett baja - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.