2006. március 19. 17:28

Új Széchenyi-tervet, több munkahelyet és munkát illetve kevesebb adót ígér a Fidesz.

Ováció, taps, valamint magasba emelt 'Orbán' és 'Mikola' feliratú táblák fogadták a hírt: most már hivatalosan is Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.

A Cselekvő nemzet - ez a címe a Fidesz programjának, amelyben a párt a többi között a közterhek csökkentését ígéri. A programban szerepel, hogy felszámolják a körbetartozásokat, Nemzeti Vasútprogramot indítanak, és felújítják a közúthálózatot. A Fidesz választási programjában az áll, hogy négy év alatt ötszázezer új munkahelyet teremtenek.

'A magyar sikerhez vezető út az új Széchenyi-terv. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar gazdaság kulcsa a munka. Magyarország nem építhet másra, csak a munkára. Ezért az új Széchenyi-terv középpontjában is a vállalkozások megerősítése, támogatása, vagyis a munkahelyteremtés áll' - mondta Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.

A párt azt ígéri, ha nyernek, akkor ötvenezer új otthon építését és felújítását támogatják évente. Növelik a lakáshitelek adókedvezményét, folytatják a panelfelújítási programot. A párt azt ígéri, hogy kevesebb adót fizet majd, aki gyereket nevel. Bevezetik a 14. havi nyugdíjat, csökkentik az áram és a gáz árát.

A kongresszuson a több mint 1300 küldött Orbán Viktort 8 ellenszavazattal választotta miniszterelnök-jelöltté, Mikola István pedig 63 ellenszavazattal lett a Fidesz kormányfő-helyettes jelöltje.

Gál J. szerint nőne a hiány

Az MSZP szerint a Fidesz programja összeroppantaná a gazdaságot. Gál J. Zoltán, a nagyobbik kormánypárt kommunikációért felelős vezetője azt mondta, hogy számításaik szerint a Fidesz által tervezett intézkedések évente több mint 6 százalékkal növelnék a költségvetés hiányát.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!