Megmenekülhet a Hild-ház
2006. március 9. 17:52
Nem bonthatják tovább a Király utca 40. szám alatti épületet.
A civilek csütörtökön is demonstráltak az 1840-es években tervezett ház előtt, azt követelve, hogy végezzenek állagmegóvási munkákat a félig elbontott épületen. A további bontást szerdán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal végleg megtiltotta.
'A szakhatósági hozzájárulásunkat az épület bontásához nem adjuk meg, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag teljesen újra kell gondolni az épület sorsát' – mondta Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke.
A ház helyére egy magánbefektető nyolcemeletes társasházat tervezett, amelyben luxuslakások mellett egy nyugdíjasotthon is lett volna. A cég már eddig is sok pénzt költött.
Az már biztos, hogy a civilek több hétig tartó tiltakozása végül hatásosnak bizonyult, a Király utca 40. szám alatt már nem épülhet meg a tervezett társasház. De hogy ezután mi lesz, azt a beruházó egyelőre nem tudta megmondani.
A többmilliárdos projekt bukása miatt a beruházó kártérítést követelhet. Az önkormányzat szerint azonban ezt nem nekik kell kifizetniük, ők továbbhárítják a felelősséget. A kerület szerint a fő bűnös az örökségvédelmi hivatal, amely szerintük a civilek nyomására meggondolta magát.