2006. március 8. 9:25
Halála előtt néhány hónappal zavarosan beszélt az ülésteremben.
Kádár János az első világháború előtt született, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia egyik legforgalmasabb kikötővárosában, Fiumében. Eredetileg Csermanek Jánosnak hívták, és írógépműszerésznek tanult. Vezetéknevét a kommunista mozgalomban cserélte le először Barnára, majd Kádárra. Csaknem 30 évig volt a Központi Bizottság első titkára, az első ember a Magyar Szocialista Munkáspártban.
1985-től a KB főtitkára, 88-ban pedig leváltják, de megteszik az MSZMP elnökének, ami azért érdekes, mert egészen addig nem létezett ilyen pozíció – amely egyébként se feladatokkal, se hatalommal nem járt együtt. Attól a pillanattól kezdve hiába küldték neki a meghívókat: Kádár János soha többé nem vett részt a Központi Bizottság ülésén. Legalábbis egy évig nem. Aztán 1989 tavaszán megjelent a KB ülésén. És 70 percig beszélt:
„Engedjék meg a következők megjegyezzem. Nekem van betegségem, nagyon hasonlít ahhoz, ami a feleségemé, fogy” – mondta a párt elnöke.
Szűrös Mátyás, a külügyi bizottság, MSZMP KB és az Országgyűlés elnöke (1989): Egy ilyen ágrólszakadt ember benyomását keltette, zilált volt, és a tekintete is, mint ilyen, minthogyha a félelem gyötörte volna. Riadt tekintete volt.
Takács Imréné, az ajkai síküveggyár hajdani technológusa a 80-as évek elején lett a Központi Bizottság tagja. Ő korábban értesült a pártelnök betegéről, de csak annyit tudott, hogy megműtötték a tenyerét. Hogy a kezével van baja, nem pedig mással.
Takács Imréné MSZMP KB-tag (1989): Olyat említett még, hogy őneki be kellett jönni erre a központi bizottsági ülésre, mert neki az arcát tisztázni kell. Ez, ami úgy megfogott engem, hogy nem is értem, hogy mit jelent az, hogy az arcát. Mert, hogy magamat tisztázni kell: az rendben van, de az arcomat tisztázni kell – tehát ez, erre ő többször visszatért.
Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára, MSZMP KB-tag, államminiszter (1989): Egy félig már agyalágyult, esze ment, szánalmas, pozícióban lévő ember hosszas-hosszas értekezéseket folytat.
„Kiderül az is, hogy én nem lehettem szovjet ügynök, mert ha én ezt tudom, akkor nem hiszem azt, mint Pest megyei titkár, hogy imperialista balonok. – Tarsunk szünetet? – Tessék? – Szünetet? – Nem, mert én butább javaslatot akartam tenni, de most már nem.'
A jelenlévők legtöbbet a betegségéről és 1956-ról hallottak.
„Egy erőtényezőt sem neveztem ellenforradalminak. Ezt sem. Csak azt mondtam, hogy kaput nyitottak az ellenforradalomnak. Hát, mit csináljak? Ennek ez a neve, nem tudok erre mást mondani.”
Kádár János akkori terminológiával ellenforradalmi tüntetésként emlegette 56 októberét 57 májusában. Akkor már sokan ültek börtönben, és sokakat, százakat végeztek ki, mert 1956-ban az ország függetlenségért harcoltak. Köztük a forradalmi kormány miniszterelnökét, Nagy Imrét, aki kérte a szovjet csaptok távozását, és többpártrendszert hirdetett.
Berecz János, az MSZMP KB Agitációs Propaganda Bizottság elnöke (1989): Bármit követeltek mások, külföldiek is, hogyha ő azt mondta volna, hogy nem, akkor nem végzik ki Nagy Imrét. Tehát ő érezte, vagy tudta, fölismerte, hogy neki ebben meghatározó szerepe volt.
Kádár nem is mondta ki Nagy Imre nevét. Amikor a néhai miniszterelnök szóba került, hosszas gondolkodás után így nevezte: az azóta elhunyt ember.
Földes György történész szerint igaz ugyan, hogy Kádár János 1972-ben a 60. születésnapján már nemzeti tragédiának minősítette 56-ot, de szó sincs arról, hogy 17 évvel később, 1989-ben a lelkiismerete gyötörte volna a Központi Bizottság előtt. Tény: Kádár egyszer sem mondta, hogy megbánta, amit tett – vagy ellenkezőleg, amit módjában állt volna megtenni, de nem tett meg.
Berecz János: Egy nagyon zavaros döbbenetes beszéd volt, én írtam is egy jegyzetet utána magamnak azzal a címmel, hogy „döbbenetes beteglogika”.
Hogy mennyire volt beteg a logika: arra alighanem egyedül Rétsági György, a Kútvölgyi Kórház hajdani belgyógyász professzora adhatott volna biztos választ. Ő kezelte Kádár Jánost, olyan kizárólagossággal, hogy rajta kívül csak Grósz Károly tudhatott a pártelnök állapotáról. De már se Grósz, se Rétsági doktor nem él.
Dr. Lehoczky Pál, a SOTE Pszichiátriai Intézetének osztályvezetője: Ez az ember, Kádár János egy zajló jégtáblákon, egy zajló folyón akart átjutni a túloldalra. És választott egy jégtáblát, ami megindult, de az elkezdett csökkeni, elfogyni, átugrott egy másikra. De az már nem feltétlenül a túlpart felé vitt, hanem valamerre.
Megkértük a pszichiátert, hogy most, 16 évvel a KB-ülés után állítson fel diagnózist Kádár János állapotáról. Az orvos napokig tanulmányozta a hangfelvételt és a jegyzőkönyvet is. Az írott változattal kezdte, olyan nehezen tudta értelmezni, hogy a szöveg elolvasása jóval tovább tartott, mint amennyi ideig a pártelnök valójában beszélt – pedig egyre lassabban beszélt.
Lehoczky Pál: Már az alapján választotta a jégtáblákat, hogy mi bírja el, melyik jégtábláról jut eszébe valami, melyiket érzi biztonságosnak. Tehát egy ilyen sodródás.
A doktor szerint a Központi Bizottság előtt elmondott beszéd összhangban áll azzal, ahogy Kádár János akkoriban máshol is viselkedett. A kormányőrség jelentései alapján például bőröndökbe pakolta a ruháit és saját személyes tárgyait, úgy várakozott a villájában - valakikre, akik majd valahová elviszik őt.
Lehoczky Pál: És van a gondolkodásában olykor megjelenő, két-három alkalommal úgynevezett paranoid, üldöztetéses gondolat, fenyegetettségérzés, minthogyha valaki meg akarná ölni. Sőt, ugye a KB-t felszólítja, hogyha akarják, akkor nyugodtan lelőhetik őt, kivégezhetik őt. Tehát erre nyíltan, nemcsak rejtett módon felszólítja, vagy felajánlja ezt a lehetőséget.
„Elválallom, mert én már nagyon öreg ember vagyok, és annyi féle betegségem van, hogy én azzal már nem törődök, hogyha agyonlő akárki engemet. Bocsánatot kérek.”
Lehoczky Pál: Valószínű, hogy voltak vaszkuláris, tehát ér eredetű, az agy vérellátását zavaró elemek az elbutulásában, és nem kizárható, hogy volt, vagy lehetett ilyen Alcheimer típusú gondolati zavartság. Tehát egy kevert demencia.
Kérdés, hogy mennyire befolyásolta az állampárt leváltott főtitkárának egészségét az a tudat, hogy több mint 30 év, a hatalomban eltöltött év után már korántsem mindig az történik, amit ő akar, ráadásul egyre többen megkérdőjelezték történelmi szerepét. Ezek Lechoczky doktor szerint hatást gyakoroltak, rontottak Kádár János állapotán, de ettől függetlenül is megbetegedett volna egy kórban, amellyel egyébként minden harmadik 70 éven túli embert érint, ezt a köznyelv öregkori elbutulásnak hívja.
