Rogán: lezsidózták Deutsch Tamást

rtl.hu

2006. március 4. 17:50

Rogán Antal szerint felháborító a nyílt politikai zsidózás.

Pásztor Tibor V. kerületi szocialista képviselő honlapján éppen arról írt, nem érti, hogy Gyurcsány Ferenc - szerinte - profi csapata hogyan választott olyan szlogent magának, amely Hitler egyik jelszavára emlékeztet. Szerinte ez egy rossz lépés volt, mert a Fideszt hozta előnybe.

„Nem volt ez más, mint egy magasra földobott labda, amit a Fidesz kettes számú díszzsidója nagy svunggal ütött le” – írt internetes naplójában Pásztor Tibor. A szövegből később kiderül, Deutsch-Für Tamásra gondol a képviselő. Rogán Antal szerint elfogadhatatlan a nyílt politikai zsidózás.

„Az internetes honlapból egyértelműen kiderül, hogy a Fidesznek van kettes számú díszzsidója. Az első számú az kicsoda? Jómagam vagy valaki más? Ugyan személyesen nem vagyok zsidó származású, de fölháborít ez a megfogalmazás” – mondta Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke.

Ez utóbbit a képviselő azért említette, mert Rogán Antal választási plakátja is megtalálható a szocialista képviselő oldalán, méghozzá rajta egy Dávid-csillaggal.

A szocialista kerületi frakcióvezető nem nyilatkozott. A párt kerületi elnöke közleményében ezt írta: „Pásztor Tibor nyíltan vállalja zsidó identitását.” Az elnök szerencsétlennek ítélte a „díszzsidó” kifejezést, amellyel Deutsch-Für Tamást illette a szocialista frakcióvezető, ezért a kerület nevében elnézést kért attól, akit ez sérthetett. A történtek miatt a képviselőt nem mozdítja el tisztségéből az MSZP.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!