2006. február 24. 17:12

Munkácsy legismertebb képének négy változatát egyszerre állították ki Békéscsabán.

Az első vázlattól a kész képig, egymás mellett a négy Ásító inas Békéscsabán. A később világhíressé lett Munkácsy Mihály ebben a városban élt és inaskodott szülei halála után. A festményt, mely első jelentősebb munkája, saját inasévei ihlették.

A kép eredeti címe egyébként Hajnalpír és, mint arról Munkácsy egy levelében írt, egy suszterinast ábrázol. A képnek sokáig csak a vázlatait ismerték, az egészalakos kép elkészülte után eltűnt.

'Az ásító inas összes változatát sikerült egymás mellé rakni, ez még talán soha nem volt így együtt. Düsseldorfban rajzolgatta, festegette Munkácsy ezeket a képeket, és mind különböző helyre kerül, sokáig az egészalakosról úgy tudták, elveszett, eltűnt' – mondta Mészáros Zsuzsanna, a békéscsabai Munkácsy Emlékház művészeti vezetője.

Pedig a kép megvolt, tavaly egy magángyűjteményben bukkantak rá. Az Ásító inas Munkácsy egyik legismertebb képe, a vázlatok is több millió forintot érnek, pedig elkészülte után a festő alig talált vevőt munkájára. A nyújtózkodó és ásító kisinast ugyanis túl póriasnak találták akkoriban a műkereskedők.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!