MSZP: Gyurcsány a jelölt
2006. február 18. 18:08
Új Magyarország címmel a Magyar Szocilaista Párt kongresszusa elfogadta a párt választási programját. A szocialisták a következő négy évben négyszázezer új munkahelyet, az okatatás és az egészségügy átalakítását, út és vasútépítést, olcsóbb és kisebb államot ígérnek. Az MSZP az európai uniós támogatásokból valósítaná meg elképzeléseit. A kongresszus nagy többséggel Gyurcsány Ferencet választotta a párt miniszterelnök jelöltjévé.
Tehetség, lehetőség, fejlődés, bátorság, igazságosság - ezt sugározza a szocialisták klipje és ezek a párt programjának kulcsszavai. Az Új Magyarország programot Gyurcsány Ferenc mintegy fél órás előadásában mutatta be a kongresszusnak. A fejlesztésekre az Európai Uniótól kapott támogatásokból remélnek pénzt a szocialisták.
'Sok pénzt hoztunk haza jó célokra, és január elején leültünk, hogy akkor ebből mit kell csinálni és az elmúlt két hónapban, míg az ellenzék számháborút játszott, mi magyar szocialisták megterveztük Magyarország jövőjét, hogy azt mondhassuk: fölkészültünk, készen állunk, lehet erre szavazni és a számháborúra szavazni, Magyarország döntsd el!' – mondta Gyurcsány Ferenc.
Gyurcsány Ferenc óriás kivetítőn mutatta be az oktatásfejlesztési, az út, vasút és hídépítési elképzeléseit. Beszélt az egészségügy igazságos átalakításáról, modern iparról és négyszázezer új munkahelyről. A kongresszus elfogadta Gyucsány Ferenc Új Magyarország programját. A küldöttek a jelenlegi kormányfőt választották a párt miniszterelnök jelöltjévé. Az MSZP rendkívüli kongresszusa az országgyűlési választáson induló képviselőjelöltek fellépésével és bemutatkozásával zárult.
Fidesz: volt már!
Kis Medgyessy-program - így jellemezte Deutsch-Für Tamás, a Fidesz alelnöke az MSZP választási programját. A Fidesz politikusa szerint mindezt már Medgyessy Péter is megígérte, de nem lett belőle semmi.
SZDSZ: jó irányok
Az MSZP jó irányokat jelöl ki, de nem szól a hogyanról - így értékelte a szocialisták választási programját az SZDSZ elnöke. Kuncze Gábor szerint a két kormánypárt között az adó-, az egészségügyi és a közigazgatási reformmal kapcsolatos elképzelésekben vannak a legnagyobb különbségek.
MDF: nincs program a költségvetési hiány lefaragására
Dávid Ibolya azt mondta, úgy érzik, hogy vagy nincs programja az MSZP-nek a költségvetési hiány lefaragására, vagy erről egyelőre a választási kampány miatt nem beszélnek. Az MDF elnöke szerint, ha erre idén nem születik megoldás, akkor Magyarország jövőre nem részesedhet az európai uniós pénzalapokból.