Gyermekszegénység Magyarországon
2006. február 16. 23:07
Ma Magyarországon több mint 200 ezer gyerek él elfogadhatatlan körülmények között.
Lacikával együtt kilenc gyermek lakik a szelevényi, négy szobás házban. A család egy éve él együtt Jász-Nagykun-Szolnok megyében, egy kis faluban. Az apát hat gyermekkel hagyta el volt felesége, az anya három gyermekével szökött el társa mellől, mert a gyerekek már nem bírták apjuk verését, a félelmet. A gyerekek azt mondják, hogy kevés pénzből, de soha nem éltek ilyen nyugalomban, mint most.
Pócsi Erzsébet, az anyuka: Mire mindent kivonok belőle, bérlet, étkezés a kislánynak, Lacinak bejárni dolgozni, víz, csatorna, miegymás, ami megmarad azt elosztom harminc fele: 1430 forint, ami 11-ünkre egy nap. Riporter: Mit lehet csinálni, hogyan osztod be?Erzsébet: Ha egyik nap kétezret költök, akkor a másik nap csak egy ezrest.Riporter: De mit tudsz mondjuk enni adni?Erzsébet: Akkor olyat főzök, amihez itthon van hozzávaló. Hús van, akkor szinte csak a kenyér kell, esetleg egy tej, mert füstölt hús van, bab van. de hónap végére ez sem mindig elég.
Ha elfogy a pénz, Erzsébet szülei segítik ki a családot. Az anya büszke arra, hogy még soha sem kért segélyt az önkormányzattól, ha megszorulnak, inkább a boltosnál vásárol hitelbe.
Erzsébet: Laci meg én, mi sínylődjük meg, ha nincs pénz.Riporter: Az mit jelent?Erzsébet: Akkor mi például nem eszünk meg egy süteményt vagy egy csokit, most is nem megyünk haza apukám születésnapjára, mert a farsang lesz. Mire kilenc gyerek elmegy a farsangra, és ha csak egy kis költőpénzt adunk, akkor már az is elég tetemes összeg.
A nagyobbak, akik busszal járnak Kunszentmártonba iskolába, napi száz forint zsebpénzt kapnak. Ebből gazdálkodják ki a kedvenc ifjúsági magazinjukat, vagy éppen amire vágynak. Persze nagy dolgokról szó sem lehet.
Suli-buli, farsang egyszerre mindenkinek nem megy. Túl sokba kerül. A gyerekek találékonyak: ha nem mehetnek el, akkor otthon rendeznek mulatságot.
Gyerekek: Mi szilveszterkor nem tudtunk elmenni bulizni, kifestettük egymást, meg megcsináltuk egymás haját, így jól éreztük magunkat.Riporter: Egyébként hiányzik nektek a diszkó? Elmennétek?Gyerekek: Néha igen.
Tarhonyás hús. Ez a vacsora. Az anya szerint egy kis húst mindig bele kell főzni az ételbe, különben éhesek maradnak a gyerekek.
A családfő, László a falutól 20 kilométerre, Szentesen dolgozik hegesztőként egy acélipari vállalatnál. Reggel ötkor indul, hatkor kezdődik a munka. Hiába az állás és a hétvégi barkácsolás más házaknál, sokfelé megy a pénz. Tavaly a legnagyobb élményt egy egynapos budapesti út jelentette a családnak.
Zsuzsi 15 éves, ő már maga veszi a ruháit. Szarvason jár a vendéglátóipari szakmunkásképzőbe, felszolgálónak tanul. A havi bérlet háromezer, a napi ételre kétszáz forintot kap a szülőktől. Szerencsére a gyakorlatokból pénzhez is jut a lány. A családnak fontos a gyerekek továbbtanulása, de hogy miből tanítják tovább a 9 gyermeket, még maguk sem tudják.
Fürdés és fekvés. Este nyolckor minden gyermeknek ágyban kell lennie. Reggel iskola van. Itt, az 1200 lakosú Szelevényen van általános iskola és óvoda is. A polgármesteri hivatal fent szeretné tartani az intézményeket Itt a 86 gyermekből 16-an kapnak ingyen tankönyvet, az óvodában viszont már a gyermekek több mint fele ingyen étkezik.
'A szülők jó része, 60-65 százalék napi gondokkal küzd, de mindenáron megadja, hogy meglegyen a napi élelmiszer otthon és legyen valamilyen főtt étel, paprikás krumpli, vagy krumpli leves. Úgy tapasztalom, hogy nem mindennap kerül hús az asztalra' – mondja Váradi Józsefné, óvodavezető.
Renáta 12 éves, tehetséges táncos. Jelenleg az iskola és a tánckör támogatja a versenyeket és a fellépő ruhákat. Renáta társával, Rolanddal nagy sikerrel vesz részt a helyi, területi táncversenyeken. A lánynak hat testvére van, akikkel Szelevény külterületén, Haleszon laknak. A családnak a napi megélhetés is gondot okoz, az iskolában ezért aggódnak Renáta sorsáért, mi lesz a tánccal, ha elvégzi az általános iskolát.
A szülők nem dolgoznak, Szelevényen és környékén nagy a munkanélküliség. A TSZ-ek bezártak, a polgármesteri hivatal a legnagyobb foglalkoztató. Évente hat-tíz ember dolgozhat közhasznú munkásként, tavasztól-őszig. A család ebből és az idénymunkákból él.
Farkas Zsombor, a szegénységellenes hálózat munkatársa azért jött le Egediékhez, hogy elmondja, hogyan segíthetné egy új kormányprogram a gyermekszegénység csökkentését és körülményeik javulását.
'Tudjuk azt, hogy például a szülők foglalkoztatása mennyire fontos, hogy a gyerekeket kiemelje a szegénységből, hiszen ha a szülők dolgoznak, a gyerekek nem lesznek szegények' – mondja Fazekas Zsombor, a szegénységellenes hálózat munkatársa.
Munkahely, jobb lakáskörülmények és a gyermekeknek a tanulás biztosítása. Többek között ez áll a 25 évre készült szegénységellenes programban, aminek első három éve a tűzoltás ideje lenne. A rövid bevezető után gyorsan kiderül Zsuzsa és családja is hasonló gondokkal küzd.
'Munka itt a környéken önkormányzatnál van úgy, hogy tavasztól-őszig. Erre egy hitelintézet sem ad hitelt. Hiába kapnánk szocpolt, azt is csak úgy adják, hogy évekre visszamenőleg. Itt fél éves munkaviszonyok vannak. A lakás a legszükségesebb' – mondja Egedi Imréné.
163 ezer forint. Ennyiből élnek Egediék kilencen. A kenyeret az asszony egy hónapra előre kifizeti a boltban, így ha elfogy a pénzük, kenyeret mindig kapnak. Imre már középiskolás, Szentesen informatikusnak tanul. Egyet tud, nem akar itt maradni, nem akar így élni.
A szülők megmondták a gyerekeknek: a középiskolát még elvégezhetik, de ha tovább akarnak tanulni, akkor csak magukra számíthatnak. Pénz erre már végképp nincsen.
Magyarországon minden ötödik gyermek szegény. A családoknak, ahogy Papéknak és Egediéknek is, a napi megélhetés a legfontosabb. A gyerekek játékra, utazásra, segítségre vágynak, hogy kitörhessenek a nyomorúságból.