Kampány az utolsó ülésnapon is
2006. február 13. 18:08
Kampányoltak a pártok a parlament utolsó ülésnapján.
Azokra bízható-e az ország, akik, amikor kormányon voltak, a kétkedőknek kötelet ajánlottak, most, amikor ellenzékben vannak, pedig depresszió-kampányt folytatnak? - tette fel a kérdést a miniszterelnök, majd a választókhoz szólt.
„Azoknak a segítségét kérem, akik nem esnek hasra a vezér látványától, akik még a politika bonyolult és zavaros világában is megtartották azt a képességüket, hogy gondolkodjanak, és felelősen cselekedjenek” – mondta Gyurcsány Ferenc (MSZP) kormányfő.
A miniszterelnök szerint az ellenzék számára csak a hatalom a fontos.
„Miniszterelnök úr, először azt kérem Öntől, hogy higgadjon le” – mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője.
A Fidesz szónoka szerint furcsa volt azt hallani Gyurcsány Ferenctől, hogy a Fidesz politikusai mennyire akarják a hatalmat.
„Ön beszél erről, Ön, aki puccsal került a miniszterelnöki székbe? És ezt nem én mondom, hanem az Ön elődje, Medgyessy Péter” – tette hozzá Áder János.
Az MDF szerint a két nagypárt politikusait nem érdekli, hogy rajtuk kívül mi történik az országban.
„Az interneten megjelent egy kép a miniszterelnök úrról, ahogyan táncol. A táncos hasonlatot hozzák. Mintha argentin tangót járt volna az ellenzék és a kormányoldal, hogy az egyik jobbra néz, a másik balra” – mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője.
Az SZDSZ elnöke a két nagypárt kampányára utalva azt mondta, hogy nem igaz a Fidesznek az az állítása, hogy rettenetes ebben az országban élni, de tény, hogy nem is megy minden jól.
„Az embereknek nem marad más hátra, mint a remény, az a remény, hogy ahogyan a politikának és a politikusoknak a kampányban megy el az esze, úgy jön meg a választópolgároknak” – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.
A parlament egyébként nem vette napirendre sem az MDF javaslatát, amely az örökösödési illetéket törölte volna el, sem a Fidesz 14. havi nyugdíjáról szóló javaslatát.