Hajdút vádolják a móri vérengzéssel
2006. február 11. 17:14
Módosította a vádat a móri ügyben a Fővárosi Főügyészség.
A Fővárosi Ítélőtábla tavaly októberben azért rendelt el új eljárást Hajdu Lászlóval szemben, mert nem tudták rábizonyítani, hogy köze volt a móri mészárláshoz.
Hajdú Lászlót eddig azzal vádolták, hogy ő szerezte be a móri bankrabláshoz a fegyvereket. Tegnap óta viszont már azzal, hogy a 8 áldozatból hetet ő ölt meg. A Fővárosi Főügyészség a bizonyítékok átértékelése után döntött így.
„Újraértékelte az eljárás teljes anyagát komplex módon. Ez a komplex újraértékelés természetesen kiterjedt valamennyi bizonyítékra, valamennyi rendelkezésre álló iratra” – mondta Varga Jenő, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A rendőrség szerint ez történt 2002-ben a móri bankban. Az ügyészség szerint az egyik fegyveres, Hajdu László volt.
Arról, hogy Hajdú Lászlót társtettesként, több emberen elkövetett emberöléssel vádolják, ügyvédjét hivatalosan még nem értesítették. Szerinte nincs olyan új bizonyíték, amely a vádmódosítást indokolta volna.
„Semmiféle új bizonyítékról nincs tudomásunk, úgyhogy nem igazán értem , hogy mi alapján módosította a vádat az ügyészség” – mondta Kamarás Géza, Hajdú László ügyvédje.
Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a biztonsági őrt Kaiser Ede lőtte le, őt tavaly októberben jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. De, hogy ki ölte meg a többieket, eddig nem lehetett tudni. Hajdu László társát, Kaiser Edét tavaly októberben jogerősen már elítélték. Életfogytigtartó börtönbüntetést kapott. A bíróság szerint ugyanis ő állt a bank ajtajában és ő lőtt rá a biztonsági őrre.