Gondot okozott a hó
2006. február 9. 18:30
A reggelre leesett 15 centi hó gondot okozott a közlekedésben.
Hómunkásokat toboroztak Budapesten, kazettáról sugárzott szigorú szabályok mellett. Jelentkeztek is szép számmal. Szondáztatás után munkába is állhattak.
'Most 2500-at kaptam, ebből elköltök 1500-at, marad ezer, enni is kell legalább egyszer naponta' – mondta az egyik munkás.
Ők azon kevesek közé tartoznak, akik örülnek a hónak. A fővárosban reggel autóba ülőket viszont inkább bosszantotta, mert sok helyen nem takarították le az utat.
'Szerintem a hókásában is lehet közlekedni, akkor, ha valaki gondoskodik arról, hogy téli gumival közlekedjen' – mondta Szegedi Péter, az FKF Rt. szóvivője.
A havazás miatt nem történt súlyosabb baleset, koccanásokhoz azonban többször hívták a rendőröket. A vonatok 30 percet is késtek. Volt olyan járat, amelyik el sem indult. Késő délután azonban már csak negyed órát kellett várniuk az utasoknak a vonatokra.
Délutánra a hó is eltűnt a főutakról, csak a hegyi utak voltak nehezen járhatóak. Igaz, ebbe az időjárás is segített, napközben ugyanis olvadt. Ekkor viszont már sok helyen a 10-20 centiméteres víz okozott gondokat.