Vita a mosoni duzzasztóról
2006. február 7. 11:10
A helyiek még csak tervezik, de a környezetvédők már tiltakoznak.
A tervek szerint egy zsilippel és duzzasztóval alakítanák át Mosoni-Duna és a nagy Duna torkolatát. Így szabályozható lenne a mellékág vízszintje.
A bős-nagymarosi építkezés félbehagyása után Gönyűnél a Duna vízszintje a korábbinál több mint két és fél méterrel csökkent. Az új építkezés után a környék úgy nézne ki, mint korábban, a folyószakasz újra hajózható lenne, mint a 70-es években, és a turisták is visszatérhetnének. A helyiek most már nem akarják elszalasztani a – szerintük – utolsó lehetőséget.
„Keményen és a jog adta összes eszközzel tiltakozni fogunk, ha valaki több száz kilométerre tőlünk akarja helyettünk Gönyű érdekeit megfogalmazni” – mondta Törzsök Gyula, Gönyű polgármestere.
A Mosoni-Duna győri szakasza az alacsony vízszint miatt nem hajózható. A környékbeli kutak, erdők kiszáradása miatt pedig újabb természeti katasztrófa fenyeget. Ezt a zöldek is elismerik, de a probléma megoldását másképp képzelik el, mint a helyiek.
„Amennyiben ez egy viszonylag kis duzzasztást igényel, akkor elképzelhető, hogy nem annyira rossz ez a megoldás, de csak azt tudom mondani, hogy elviekben akkor is alternatív módokat tartunk helyesnek” – mondta Bárdos-Deák Péter, a Védegylet Duna-szakértője.
Győrben annyira bíznak az építkezésben, hogy az új rendezési terv a belvárosi szakaszra már Duna-parti sétányokat, kikötőket és folyóparti vendéglőket tervez.