Taxisgyilkosság Sopronban
2006. február 3. 17:12
Közvetlen közelről lőtték fejbe az 57 éves férfit.
A taxis autóját még fél nappal a gyilkosság után is vizsgálták a győri rendőrök. Az 57 éves férfit, hátulról, közvetlen közelről lőtték fejbe. A két utas megállította a taxit, és egyikük fizetés helyett, közvetlen közelről fejbe lőtte a sofőrt, akinek így esélye sem volt védekezni.
A halott férfit kollégája találta meg a várostól másfél kilométerre. Azért jött utána, mert túl hosszú ideig nem jelentkezett. A rendőrök egész délelőtt a környéket járták, szemtanúkat kerestek. Az már kiderült, hogy a taxit egy telefonfülkéből rendelték éjjel fél tizenkettő körül. A presszó csaposa azt mondta, ő semmit sem látott. A kocsma este 10-kor bezár. De a sofőrt jól ismerte.
'Elvitt vendéget, meg hozott vendéget ide' – mondta Szaller Ferenc, vendéglős.
A most meggyilkolt sofőr tavaly a határőrségtől ment nyugdíjba, és vállalkozása mellett, másodállásban, fiával együtt taxizott.
'A vizsgálat eddigi adatai arra utalnak, hogy rablógyilkosság történt. Arról még folyik a vizsgálat az áldozattól mennyi pénzt vittek el' – mondta Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A soproni taxisok már reggel gyász-szalagot kötöttek a kocsikra. Azt mondják, megijedtek.
'Az ember meggondolja, hogy ha ilyen kétes címet kap, mint ez is a Grand-major környéke. A nagyobbik gond, hogy az ember nem lát bele a fejükbe, hogy milyen szándékkal ülnek be' – mondta Kállai János, taxisofőr.
A taxis este 8 órakor kezdett dolgozni. Kollégái szerint - alig lehetett nála több mint 10 000 forint. Az egyre gyakoribb támadások miatt ugyanis ennél több pénzt általában nem tartanak maguknál.