Dögökből készítenek ételt
2006. február 3. 21:48
Kollégáink a napokban egy döbbenetes történetnek jártak utána rejtett kamerával. A felvételeink tanúsága szerint egy borsodi sertéstelepről rendszeresen csempészik ki beteg, elhullott állatok tetemét, amit aztán fillérekért adnak tovább többek között pecsenyesütőkek is. Az ebből készült étel nemcsak veszélyes, de súlyos járványokhoz is vezethet.
A döghús olyan kórokozókat terjeszthet, ami veszélyes lehet az emberre, a fogyasztásuk súlyos járványok kialakulásához is vezethet. Éppen ezért az elhullott állatokat meg kell semmisíteni - legalábbis így szól a törvény. Ehhez képest a tudomásunkra jutott, hogy létezik egy borsodi sertéstelep, ahonnan állítólag rendszeresen kicsempészik az állati tetemeket, hogy eladják azokat többek között a környékbeli pecsenyesütödéknek. Rejtett kamerával utánajártunk, hogy mi igaz mindebből. Kiderült, hogy a helyzet sokkal súlyosabb lehet, mint gondoltuk.
Felvételeink tanúsága szerint az is lehet, hogy több településen is évek óta fogyasztanak a fertőzött, állati tetemekből készített húsokból. A részletekről a szombat esti Fókusz Pluszban számolunk be