Számlagyár az interneten
2006. február 2. 7:37
Legalább 200 cégnek segített az adózás kikerülésében a két férfi.
Két férfi 2003 óta évente új vállakozást alapított, amely csak a számlák kiállításával foglalkozott. Negyedévente elkészítették az esedékes adóbevallást is, ahol mindig ügyeltek arra, hogy mérlegük után mindig maradjon pár százezer forint fizetési kötelezettségük. Több mint százmillió forintos adócsalással és közokirat-hamisítással gyanúsítják őket.A számlagyár általában 10-15 százalékos jutalékért dolgozott, de volt olyan cég is, melynek a megspórolt áfa összegéért állították ki a számlát. Az érintett kétszáz cég e-mailen rendelte meg a számlákat, és mivel a rendőrség a házkutatás során az elektronikus levelezést is lefoglalta, a cégvezetők is számíthatnak a hatóságok megjelenésére.