2006. február 2. 22:50

Kipróbáltuk, amit 300 ezer ember tapasztal meg nap mint nap, hogyan működik a mobilposta-szolgáltatás.

A perőcsényi polgármester az összes óvodást név szerint ismeri, mind a hetet. A 400 lelkes börzsönyi falu foggal-körömmel ragaszkodik az óvodájához és az általános iskolájához. Pedig oda is csak kilencen járnak. Ugyanígy ragaszkodtak volna az óvodával szemközt álló postához is, azt két éve mégis bezárták. Őket senki sem kérdezte.

Riporter: Mennyire volt hirtelen ez a döntés?Gembolya Irma polgármester: Olyan volt, hogy pénteken kijöttek, szóltak, hogy hétfőtől akkor mobilposta. Volt róla szó, de annyira gyorsan nem. Nem tudtunk mit csinálni, hétfőn jöttek, vitték a berendezést, és jött a mobilposta.

A posta ugyan felajánlotta, hogy az önkormányzat vegye át a postai feladatok egy részét, de itt ehhez sem pénz, sem ember, sem helyiség nem volt. Szabolcsot, a postást a faluban mindenki nagyon szereti. A mobilpostát már kevésbé.

A 82 éves János a posta bezárása óta nem tudja a pénzét takarékba tenni. Sőt, ha táviratozni akar, azért is utaznia kell.

Riporter: Ha táviratot akar feladni, azt nem lehet itt, a kocsiban elintézni?Bánár János: Persze, hogy nem. Nem, nem. Például keresztgyerekeim Alsógödön vannak, és Vámosmikolára kellett mennem feladni.

A helyi kocsmában azt mondják, a perőcsényi posta reggel 8-tól délután 4-ig tartott nyitva. Így mindent akkor intézhettek el, amikor ráértek.

Bánár János: Arról nem is beszélve, hogy összevárok három csekket, vagy vártam valamikor, felvittem a postára, amikor időm volt rá. Nem voltam helyhez kötve, időhöz kötve, felvittem, feladtam, el van intézve.

Ma viszont muszáj ahhoz igazodniuk, hogy mikor érkezik meg a postásautó.

Erdei Katalin: Úgy kell betartani azt az időpontot, hogy nem mehetek sehova. Tehát akkor ténylegesen várni kell. Tehát magyarán szólva, nem lehet elmenni sehova. A nyugdíjasok is végül is így vannak, tehát hogyha tudja azt, hogy például én orvoshoz vagy valahova, mert idősek általában orvoshoz mennek, akkor nem mehet el, mert tudja, hogy a postát vagy a nyugdíjat kell felvennie és nem mehet el.

A postát felügyelő minisztérium szerint ez azért nem mindenhol jelent újdonságot.

Berzsenyi László, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium főtanácsosa: Sok kistelepülésen a posta nem volt nyitva egész nap, tehát a teljes munkaideje alatt, hanem csak néhány órát volt csak nyitva, és ebben az esetben is, ha elment dolgozni, akkor helyben nem tudta feladni a levelét.

A kocsmában szóba kerül a falusiak másik nagy szívfájdalma is, a lottó.

Alma Gézáné: Itt volt a postán gép, ahol - télidőben pláne nincs is mivel szórakoznunk - néha feladtunk egy lottót, vagy ami éppen kedvünk tartotta, most már az sincs, nem lehet. Szívességből elviszi, de minden héten nem kérhetek szívességet, hogy vigye el, meg hozza-vigye.

A posta az elmúlt években több mint félezer hivatalt zárt be az aprófalvakban. Azt mondják, túl drágán működtek. A helyi önkormányzatokat sehol sem kérdezték meg arról, mit akarnak az emberek. 

Lenkovics  Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa: Nem készítették fel a helyi lakosságot, polgármestereket, nem győzték meg őket előre.

A postabezárások sokfelé feltüzelték a kedélyeket. A Heves megyei Ivádon szó szerint is. Tavaly ősszel tiltakozásként felgyújtottak egy postakocsit szimbolizáló autót. A kocsi oldalára 'A Posta házhoz megy' szlogen helyett csak annyi írtak: 'A posta tűzbe megy'.

A Zemplén megyei Komlóskán aláírásgyűjtésbe fogtak, hogy a parlament tárgyaljon a helyzetről. Ebből azonban végül nem lett semmi, mert a 60 ezer összegyűjtött aláírásból az Országos Választási Bizottság csak 46 ezret ismert el hitelesnek.

Egy tiltakozó nyilatkozatot aláírtak a Baranya megyei Szaván is. Az ottani polgármester azonban ma már azt mondja, mostanra kicsit másként látják a helyzetet.

Palotásné Vörös Julianna, Szava polgármestere: Ez kicsit ilyen gerjesztett dolog volt, én úgy gondolom. Egyrészt talán ismeretlen volt ez a rendszer, ami külföldön sok helyen bevezetett dolog volt, azon kívül ez majdnem egybeesett azzal, hogy nálunk megszűnt az iskola, és úgy gondolták, hogy most teljesen leépül a falu, hogy most megszűnik a posta is, az iskola is megszűnik, és akkor itt nem marad semmi se.

András bácsi, mint sok más idős ember, elégedett a szolgáltatással.

Kindl András: Nem kell felmennünk a postára, és itt meg helyben intézik az egészet. Riporter: De itt mondjuk várni kell a postást, nem? Vagy úgyis itthon vannak?Kindl András: Itthon van mindig valaki. Mert nálunk, itt a szomszédnál nincs otthon, attól is megkaptuk a megbízást, annak a postáját is felvesszük, még a szomszédét is.

Szaván amúgy is csak két órát volt nyitva a hivatal. Ráadásul az önkormányzat, 70 másik faluhoz hasonlóan, kezdetben átvállalta a postai feladatok egy részét.

Palotásné Vörös Julianna: Itt működött a posta, itt a posta által ideadott páncélszekrény, ebbe be lehetett zárni az értékeket. És egy alkalmazott dolgozott, tízezer forintot kapott a postától, két órát tartott ügyeletet.Riporter: Márhogy havonta tízezer forintot.Palotásné Vörös Julianna: Havonta. Képzésben is részesítette a posta, de megszüntettük egy év után, mert nem volt rá igény.

Szaván most tehát csak a mobilposta maradt, meg egy állandó postás, aki biciklivel segít be a postásautónak. Így a falvakat járó kocsi itt csak azoknál a házaknál áll meg, ahol például pénzt szeretnének felvenni. Az egyik ilyen háznál újabb panasszal fogadnak bennünket. Mióta nincs posta, nincs pénzváltás.

Hős György: Elmegy az ember 5 ezer forinttal, nem tudják felváltani a boltba.Riporter: És amikor volt posta, akkor hogy volt?Hős György: Akkor jó volt. Mert tudta azt, hogy az ember bemegy, akkor felváltják a pénzt, tud venni bélyeget, fel tudja adni a villanyszámláját, az OTP-tartozását, a vízszámlát. Itt ilyen nincs. El kell menni Pécsre vagy el kell menni Harkányba ahhoz, hogy az ember valamit elintézzen.

A minisztérium szerint a legtöbb probléma nem a postai szolgáltatásokkal kapcsolatos. Azt elismerik, hogy mióta nincs postahivatal, az aprófalvakban sokkal nehezebb újságot venni, lottószelvényt feladni, takarékbetétkönyvet nyitni, vagy pénzt váltani, de azt mondják, ezek soha nem tartoztak a posta alapfeladatai közé. A postabezárások után két évvel most mégis kutatás készül a történtek társadalmi hatásairól.

Berzsenyi László: Természetesen azzal egyetértünk, hogy problémák vannak, az igazi kérdés az, hogy milyen súlyosak ezek a problémák.

A májusig befejeződő kutatás eredményei alapján újragondolhatják a lehetőségeket. A kisforgalmú hivatalok például új feladatokat kaphatnának. Ezt a megoldást az országgyűlési biztos is támogatná, aki azonban azt is el szeretné érni, hogy az önkormányzatok beleegyezése nélkül ne szüntethessenek meg postahivatalt.

Lenkovics  Barnabás: Én nem fogom hagyni, hogy az ügy abbamaradjon. És talán itt lehetne megjegyezni, hogy azért nem, mert ez volt az utolsó csepp egy pohárban.

Az országgyűlési biztos szerint a kisposta-ügyben az aprófalvak lakói végre hallatták hangjukat. Ideje, hogy a politika odafigyeljen rájuk.

Lenkovics Barnabás: Amikor az első termelőszövetkezeteket privatizálták, széthordták, nem gondolták át, hogy ez hogy fogja érinteni a sorsukat. Az első iskolabezárásoknál, jobb lesz, ha a jobban felszerelt szomszéd falusi iskolába járnak, még elhitték. Most már nem hiszik el. És most már tiltakoznak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!