Vastaps fogadta Szabó Istvánt
2006. február 1. 17:51
Egy emberként áll ki Szabó István mellett a magyar filmes szakma.
Egy emberként álltak ki a művészek Szabó István mellett a Filmszemle megnyitóján. Az Oscar-díjas rendező kedd este nem akart a sajtóval beszélni.
Hiába várták, nem szólalt fel Szabó István a Rokonok díszbemutatója után sem, ám amikor a színpadra hívták, vastaps fogadta.
A szemle megnyitóján köszöntőt mondó szakemberek mindegyike beszélt arról, hogy a filmes társadalom összefogása most mindennél fontosabb.
'Védjük az alkotók szerepét, a művek fontosságát és az alkotókat. Mindegyiket. Kivétel nélkül mindegyiket' – mondta Grünwalszky Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke.
Koltai Lajos úgy tudja, hogy a külföldi sajtónak még a héten részletes tájékoztatást adnak Szabó István ügynökmúltjáról, az akkori történelmi háttérről.
'Ettől én is egy picit félek, hogy elég jól menjen ki, nagyon remélem, hogy még a héten kommunikálni fogják külföld felé, hogy mit hogyan kell érteni' – mondta Koltai Lajos, Oscar-díjas operatőr.
Több tucat sikeres rajzfilm, a "Gusztáv" vagy a "Kérem a következőt" rendezője, Nepp József kapta a Magyar Mozgókép Mestere elismerést.
A filmfesztivál életmű díját a nemrég elhunyt Agárdy Gábor színész, Dargay Attila rajzfilmrendező, György István filmrendező és Szalontai Árpádné dramaturg kapta. A filmszemlére eddig 20 pótelőadást tűztek ki, nem csak játékfilmekből, hanem kísérleti és kisjátékfilmekből is.