Egy helikoptert adtak át
2006. január 31. 17:48
Mindössze egy helikoptert kapott vissza a tízből a Mentőszolgálat
Hétfőn Miskolcon átadták az első olyan helikoptert, amit az a Kft. üzemeltetett, amelyikkel a Mentőszolgálat korábban felmondta a szerződését. A cég korábban azért nem adta vissza a légimentésre használt gépeket, mert szerintük a Mentőszolgálat milliókkal tartozik nekik. Ezt a mentőszolgálat szóvivője cáfolta. Hétfőig a Mentőszolgálat egy bérelt, és két kölcsönkért honvédségi helikopterrel mentett. Keddtől már négy gépük van, de kilencet még mindig nem kaptak vissza, pedig nagy szükség lenne rájuk.
'Az OMSZ főigazgatója kérte hogy gyorsítsák az átadást, de ezt visszautasították és azt mondták, hogy semmilyen exkluzivitást a helikopterek átadása nem élvezhet' – mondta Győrffy Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A mentésben nagyobb fennakadások nincsenek, az ország több mint felébe így is 15 percen belül odaérnek. De van olyan hely, ahova ennél több idő kell.
A Base Kft. szóvivője azt mondja, összesen napi négy órában tudnak a mentőhelikopterek visszaadásával foglalkozni, ezért megy lassan az átadás.
'Több helyről kell odaérni Miskolcra, és a bérszámfejtő hölgyeket nem küldhetjük ki a mínusz 10 fokba ellenőrizni a helikopter motorját' – mondta Edelényi Gábor, a Base Kft. szóvivője
Miskolc mellett három bázisról, Pápáról, Szolnokról és Budaőrsről szállnak fel a légimentők. Edelényi Gábor, a BASe Kft. szóvivője azt mondja, a debreceni és a pápai gépek lesznek azok, amelyeket legközelebb átadnak a mentőszolgálatnak, várhatóan egy hónapon belül.