2006. január 25. 11:41

Chip is lesz az útlevelekben, így az biztonságosabb is lesz.

A magyar útlevél vörös lesz, hasonlóan a német vagy a svéd útlevélhez. A hivatalos megfogalmazás szerint burgundi vörös színű okmány persze nemcsak színében változik majd. Biztonságosabb is lesz. Chipet is tesznek az útlevelekbe, így a tulajdonos adatait onnan is meg lehet majd tudni.

'Nincs szó arról, hogy az okmány illetéke nőne, ugyanannyi marad. Öt évre hatezer forint, tíz évre tizenkétezer forint' – mondta Urbán György, a Belügyminisztérium adatnyilvántartójának hivatalvezetője.

Az első közös, uniós-magyar útleveleket szeptemberben adják majd ki, az iratokat folyamatosan cserélik le. Az új papírokra még a többi uniós országban is szükség lesz, legalább egy évig. A mostani tervek szerint ugyanis Magyarország csak jövőre csatlakozik a Schengeni Egyezményhez.

'November elsejétől a szlovák, a szlovén és az osztrák határszakaszon a határellenőrzés nem fog senkit zavarni, akadálytalanul lehet majd átlépni a belső határt' – mondta Kovács Iván, a Határőrség szóvivője.

Ezzel együtt az Unió határa Magyarország keleti határvonalán lesz majd. A határőrség ígérete szerint ennek ellenére a mostaninál nagyobb tumultusra nem kell majd számítania a magyaroknak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!