Bérvita a szekszárdi kórházban

rtl.hu

2006. január 25. 16:12

4 sebész mondott fel a szekszárdi kórházban, mert nem tudtak megállapodni bérükről.

A szekszárdi kórházban korábban is voltak vállalkozó orvosok, ők betéti társaságot alapítottak, vagy egyéni vállalkozóként fizettek adót. A 4 sebész azonban közös kft-t alapított januárban. Kiindulásként 50 ezer forintos napi díjat kértek, egy hétköznapi ügyelet tarifáját 40 ezer, a hétvégiét pedig 72 ezer forintban állapították meg. Ez vállalkozói díj lenne, vagyis ebből fizetnék a járulékokat, az ügyvédi és egyéb költségeket, illetve a felelősségbiztosítás díját. A maradék lenne a bér, ami az 50 ezer forint kevesebb, mint fele - mondta a Független Hírügynökségnek az egyik érintett sebész.

Győri Attila szerint esetük nem egyedi, és azért kérnek többet, mert az elmúlt 2 évben 4 orvos ment el a sebészetről, és újat nem szerződtettek helyette. Vagyis többet dolgoznak egy ideje ugyannyi pénzért. A 4 sebész egyébként már keresett új munkahelyet, de azt nem tudni, találtak-e.

A sebészek hétfőn írásban rögzítették, hogy lemondanak közalkalmazotti fizetésükről, miután pénteken sem tudtak megegyezni a vállalkozói díjról. A szekszárdi kórház főigazgatója nem ellenzi, hogy magánorvosok legyenek, de sokallja azt a pénzt, amit kértek. A négy orvosnak 2 hónapos felmondási ideje van, amiből csak egyet töltenek ki - tudta meg a Független Hírügynökség a szekszárdi kórház főigazgatójától. Muth Lajos szerint 3 sebész szakorvosa marad az intézménynek. A többiek közül 2-nek még idén lesz a szakvizsgája, 5 orvos pedig 2010-ig teszi le.

A főigazgató nem árulta el, hogy a többi vállalkozó orvos milyen díjazást kap. Csak annyit mondott, hogy jóval kevesebbet annál, amit a 4 sebész kér.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!