Szakadékba zuhant egy vonat Montenegróban
2006. január 24. 17:45
Szakadékba zuhant egy vonat Montenegróban. Egy magyar megsérült, sok a halott.
A magyar férfi, állítólag egy későbbi síeléshez keresett pályát, és emiatt utazott Montenegróba. Vonata a Moracsa folyó kanyonjában egy alagút után siklott ki. Négy vasúti kocsi lekapcsolódott, és belezuhant a szakadékba. A magyar túlélő saját lábán jött ki a roncsból, és utastársainak is segített, mielőtt kórházba vitték.
'Elmondta, hogy a szerelvény utolsó kocsijában utazott, és óriási szerencsével megúszta, de benn tartják egy vizsgálatra' – mondta Híradónknak Németh Gyula, a szerbiai magyar nagykövetség montenegrói irodavezetője
Később elengedték, mivel mindössze egy helyen jött le a bőr a kezéről, és két seb volt a lábán. Ma már csak egy kontrollra kellett mennie a hazatérés előtt.
A sérültek között egyébként nagyon sok a gyerek, akik síelésből tértek haza. A mentést a meredek sziklás terepen túl az orkánszerű szél és a korai sötétedés is nehezítette. 14 utas állapota most is válságos.
'Hatalmas tragédia ez Montenegro életében, ezért a kormány úgy döntött, hogy három napos gyászt rendel el'- közölte a helyszínre látogató miniszterelnök. A közlekedési miniszter pedig benyújtotta lemondását.