2006. január 10. 17:23

A Sió már tele van és a vizet nem bírja elvezetni a talaj.

Halmai László siófoki házának pincéje úgy néz ki, mint egy medence. A múlt héten még bort és zöldséget tároltak benne, most legfeljebb halakat lehetne tartani. Lehetne, mert a férfi már próbálta.

'Hát vettem kárászt, meg volt törpeharcsám, beletettem, és három hónapig elúszkáltak benne' – mondta Halmai László.

A Bányász utcai lakók attól tartanak, hogy most azért öntötte el a víz a pincéket, mert szivárog a Sió-csatorna. A siófoki vízügyi kirendeltség vezetője szerint a kettőnek semmi köze egymáshoz.

'A Balaton vízállása befolyásolja ezeket a jelenségeket. A Balaton magasabb vízállása esetén nyilvánvalóan a környező talajvízszint is ennek megfelelő, ezért ezen a részen csak úgy lehet pincét építeni, ha az kellően szigetelve van' – mondta Fejér Vilmos, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője.

A kirendeltség-vezető szerint a Sió szivárgása amúgy nem rendkívüli. A víz egy úgynevezett szivárgó rendszerbe folyik, ahonnét a csapadékvízzel együtt szivattyúkkal visszaemelik a csatornába.

A Sió-zsilipet már olyan nagyra nyitották a vízügyi szakemberek, hogy naponta 4 millió köbméter víz folyik le a Balatonból a csatornán. Ez azt jelenti, hogy 10 nap alatt annyi vizet engednek le itt, amennyi a Velencei tóban összesen van.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!