2006. január 7. 17:58

Heten meghaltak és 25-en megsérültek négy balesetben a megye lefagyott útjain.

Másfél óra alatt heten meghaltak és 25-en megsérültek Fejér megye lefagyott útjain szombat reggel. A legsúlyosabb baleset a 7-es úton, Székesfehérvár közelében történt: ott egy menetrendszerinti autóbusz csúszott meg és borult az árokba. Az utasok közül hárman azonnal életüket vesztették, 19 embert pedig kórházba kellett vinni. Tízen súlyosan, kilencen könnyebben sérültek meg. A jármű vezetője gyakorlott sofőr volt, és mióta az Alba Volánnál dolgozik, még nem volt balesete.

A legsúlyosabb sérültet mentőhelikopterrel vitték kórházba. A felborult autóbusz menetrendszerinti járat volt és éppen Székesfehérvárra tartott, mikor a jeges úton balesetet szenvedett.

A busz éppen egy felüljárón ment át, amikor a sofőr észrevette, hogy nem sokkal előtte, az árokban egy autó van. A buszvezető egy speciális berendezéssel, az úgynevezett retarderrel próbált meg fékezni, ám a messziről láthatatlan tükörjégen a jármű irányíthatatlanná vált. A busz átcsúszott az út másik oldalára, kidöntötte a villanyoszlopot, majd az árokba borult.

Egy 21 és egy 35 éves nő, valamint egy 50 éves férfi a helyszínen meghalt, holttestüket a busz alól húzták ki a tűzoltók. Strasszer Sándor szintén a buszon utazott, a piacra akart menni. Ő volt az első, aki kimászott a roncsok közül.

'Kiestek az üvegek már mindjárt, hogy aztán hogyan repültem előre? Csak én kiestem szintén az ablakon, de a busz fölöttem volt, én meg az árokban voltam, fejjel beleestem a hóba' – emlékezett vissza Strasszer Sándor.

A férfinek szerencséje volt, csak a bordája törött el. A balesetben összesen 19-en sérültek meg, őket két kórházba szállították. Legtöbbjüket a fehérvári Szent György Kórházba vitték.

'Összesen 15 sérült érkezett, közülük ötöt vettünk föl, a többit haza tudtuk engedni. Életveszélyes sérült nincs köztük, 5 súlyos sérült van, kisebb-nagyobb törésekkel' – mondta Dr. Szarvas József, a Fejér Megyei Szent György Kórház ügyeletvezető főorvosa.

A busz vezetője több mint 20 éve dolgozik az Alba Volánnál, a cég vezetői szerint megbízható sofőr.

'1984 óta vezet balesetmentesen a cégnél, az elmúlt évben vette át az egymillió kilométeres balesetmentes kitüntetést, sem szabálysértése, sem balesete nem volt' – mondta Csárden Dezső, az Alba Volán székesfehérvári üzemigazgatója.

Az üzemigazgató szerint a busz műszakilag rendben volt, tavaly novemberben vitték műszaki vizsgára, azóta hetente átvizsgálták. A járművön viszont négyévszakos gumik voltak, a szakember szerint azonban a tragédiát a jeges úton téli gumival sem lehetett volna elkerülni.

Fekete szombat a megyében

A 63-as úton 4-en vesztették életüket, amikor frontálisan ütközött egy autó és egy kisteherautó. Egy súlyos és egy könnyebb sérültet pedig még mindig a székesfehérvári kórházban ápolnak. A 81-es úton két autó szaladt egymásba, innen egy súlyos és két könnyebb sérültet vittek a székesfehérvári kórházba. Székesfehérváron, a Móri úton egy járdára felhajtó autó elgázolt egy gyalogost.

Mind a négy baleset helyszínén járható már az út, forgalomkorlátozás nincs. A 7-es, a 63-as, a 81-es úton és a székesfehérvári Móri úton órákig nem lehetett közlekedni a helyszínelés miatt. A rendőrség továbbra is óvatosságra inti a sofőröket, mert csúszós-jeges szakaszok még előfordulhatnak.

Csúszós utak, balesetek Csongrád megyében is

Két mikrobusz csúszott szombaton kora reggel, pár perc különbséggel ugyanabban a kanyarban az árokba a 45-ös főúton. Hatan megsérültek, egyikük súlyosan.Egy Kia mikrobusz Hódmezővásárhelyről Szentesre tartott, amikor megcsúszott, és az árokba szaladt. Utasai megpróbálták kitolni az árokból, amikor ugyanott egy Mercedes kisbusz is megcsúszott és belecsapódott.

A két balesetben így hatan sérültek meg, egyikük súlyosan. A műszaki mentés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták a főutat - tudta meg a Független Hírügynökség M. Toronykői Márta főhadnagytól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

Nincs téligumi a Volánbusz csaknem ezer járatán. Bár létezik speciális téligumi a buszokra, a társaságok inkább az olcsóbb, úgynevezett négyévszakos abroncsokat használják. A Volánnál azt állítják, hogy a járműveket és a sofőröket teljesen felkészítették a télre. 

Téligumi létezik buszokra is, de a Volán csaknem 1000 járművének egyikén sincs. Bár a közlekedési társaságokat semmilyen előírás nem kötelezi a téligumik használatára, az általunk megkérdezett szakértő szerint azok biztonságosabbak, mint a négyévszakos abroncsok.

'Az a sajátossága, hogy alacsonyabb hőmérsékleten is megfelelő tapadást biztosít. Ezt jelen pillanatban az ár és bizonyos körülmények miatt a társaságok nem igazán használják még' – mondta Szűcs Tamás gumiszervíz-vezető.

A Volán járatain használt abroncsok átlagosan 20-30 százalékkal olcsóbbak a speciális téligumiknál. A négyévszakos gumiköpeny 60-70 ezer forint, míg a téli 80-120 ezer forintba kerül darabonként. Sőt, ezek négy hónap alatt szinte teljesen elhasználódnak.

A busztársaságok decemberi  közleménye szerint a járatokat felkészítették a télre: az összes folyadékot fagyállóra cserélték, ellenőrizték az ajtók, ablakok szigetelését, valamint a fékeket. A buszokat télen többször is átnézik.

A Volán-társaságok korábban azt is közölték, hogy sofőrjeiket, akárcsak a BKV buszvezetőit, ők is tanfolyamon készítették fel a tél miatt megváltozott útviszonyokra.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!