Tovább építhetik a SZOT-szállót

rtl.hu

2006. január 5. 17:29

Elnapolta a pert a bíróság, mert nem érkeztek meg a iratok.

Egy Kft. nyáron kezdte meg a beruházást, amelyben az évek óta üresen álló egykori SZOT-üdülőt luxus apartmanházzá alakítja, a tervek szerint 2007 elejére.

A Budapest Világörökségéért Alapítvány közben megtámadta az építési engedélyt, a fellebbezést azonban tavaly már a Fővárosi Közigazgatási Hivatal másodfokon is elutasította. Az alapítvány ezért bírósághoz fordult.

A bíróság azonban ítéletet nem tudott hozni, mert az ügy iratai az igazságszolgáltatás útvesztőjében valahol máshol keringenek. Az alapítvány egyébként azért akadályozná meg a beruházást, mert az épület rontaná a városképet.

'Két teljes és egy visszahúzott szintet kívánnak ráépíteni az eredetileg 1971-ben is túl nagynak épült épületre. Ez a fő probléma, tehát egy városképi hibát növelnek ezzel az építkezéssel' – mondta Korompay Katalin, a Budapest Világörökségéért Alapítvány főépítésze.

A beruházó szerint azonban csak másfél szintet húznának rá, és így a mostaninál mindenképpen kedvezőbb lenne a kép.

'Mi egy olyan lakóingatlant építünk ide, ami nemhogy Budapest szégyene, mint ahogy a Világörökség mondja, hanem úgy gondolom, hogy egyik ékszere lesz' – mondta Gyarmathy Zoltán, a Pro-Hill Kft. ügyvezető igazgatója.

De a vita nem ezen dőlhet el, hanem azon, hogy az alapítványnak egyáltalán jogában állt-e megtámadni az építési engedélyt. Egyelőre nem tudni, mikor lesz ítélethirdetés. Ha a csaknem 20 milliárd forintos beruházás elkészül, akkor a legdrágább lakásokat akár 2-3 millió forintos négyzetméteráron lehet megvenni.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!