2006. január 5. 22:40

Nem nagyon vannak hosszú távú energetikai koncepciók.

„Az egy nagyon nagy hiba, és kormányoktól független hiba Magyarországon, hogy hagytuk hogy a gáz ennyire egyeduralkodó legyen, hagytuk, hogy a függőség ekkora legyen, a lakosság 90 százaléka gázt használ, ráadásul ez a gáz egy csatornán érkezik Magyarországra” – magyarázta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.

1990-ben még alig egymillió család fűtött gázzal. Ma már csaknem háromszor annyi használja. 15 éve még kevesebb, mint 500 településen volt gáz, ma már alig van olyan hely, ahol ne lenne bevezetve. Ráadásul az állam a 90-es években jelentős támogatást adott a családoknak a gáz bevezetéséhez. A költségeknek csak a felét kellett kifizetni, és lehetett részletekben is.

Mára kiderült: az alig 30 éve elkészült gázvezeték nélkül nem tud élni Magyarország, illetve ha azon keresztül nem jön a gáz, az komoly gondokat okozhat.

A hét elején volt olyan pillanat, amikor kevesebb mint a fele érkezett Magyarországra a szokásos gázmennyiségnek. A családok ebből ugyan mit sem éreztek, a döntéshozók azonban egymásnak adták a kilincset egymás szobáiban. A riadalom nem volt alaptalan. Magyarország ugyanis az oroszoktól kapja a gáz 70 százalékát, az Ukrajnán keresztül futó Testvériség vezetékeken. És az orosz-ukrán gázárvita ránk, magyarokra is hatással volt.

„A szomorú az a történetben, hogy ha tudjuk augusztusban, szeptemberben, hogy ez lesz, akkor se tehettünk volna nagyon sokat. Nagy stratégiai döntésekkel sem tudtuk volna ezt a fajta függést csökkenteni, bizonyos taktikai lépéseket meg lehetett volna már akkor tenni, de radikálisan ezt a helyzetet kikerülni nem lehetett volna” – mondta Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője.

Hasonló kríziseket még évekig nem lehet majd elkerülni, annyira függ Magyarország az orosz gáztól. Még akkor sem, ha a vészhelyzet kapcsán megfogalmazott terveket megvalósítják. Mert terv most már van bőven.

„Négymilliárd euróból előállítható lenne az a csővezeték, amely cseppfolyósított gázt tudna az Európai Unióba elvezetni, ráadásul Magyarország is e tekintetben érintve van” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

„Magunk kezdjük el stratégiai gáztároló építését, igyekszünk felgyorsítani a parlamenti folyamatot, 1,2 milliárd köbméter gáztároló kapacitásra elegendő tároló megépítésére kívánunk pályázatot kiírni” – jelentette ki Kóka János gazdasági miniszter.

„Az elsődleges alternatíva esetleg a Közel-Kelet lehet, van egy Nabucco-terv, amely több olajcég támogatásával indult el. Ez biztosítja a lehetőséget Magyarország számára, hogy 2010 után közel-keleti gázhoz is jusson. Ez nem fog alternatívát jelenteni az orosz gáznak, mivel körülbelül 1-1,5 milliárd köbméternyi gázt jelent majd az országnak, ami a mostani fogyasztás közel 7 százaléka csak” – folytatta Pletser Tamás.

A tervekkel csak az a baj, hogy drágák, és sok idő, míg megvalósulnak. Ráadásul az orosz gáznak csak elenyésző részét váltanák ki.

„Ma, és ez nem egy mai kérdés, hiszen 15 éve, amióta leváltunk a KGST-ről, azóta világpiaci árat fizetünk a gázért, mindeközben elhitetjük mindenkivel, hogy a gáz az egy olcsó, tiszta és nagyon egyszerűen kezelhető fűtőanyag. Ebből a két utolsó igaz. De a gáz nem olcsó. És főleg nem olcsó akkor, ha azokat a kockázatokat nézzük, amivel most szembesülhettünk az elmúlt napokban” – hangsúlyozta Hernádi Zsolt.

A családok ugyanis a világpiaci árnál jóval, 30-40 százalékkal kevesebbet fizetnek a gázért, az állam ugyanis támogatást ad a gázárhoz. A családok ennek persze örülnek. Szakértők szerint azonban olyan országokban, ahol kevés gáz van, ez nagyon káros.

„Hosszabb távon elkerülhetetlen, hogy a földgáz árát világpiaci szintre hozzák Magyarországon. Itt a kérdés az idő, az hogy ennek az árnak a költségét ki fizesse meg. A mostani árrendszer torz, és van egy olyan hatása, hogy a fogyasztókat eltéríti más energiahordozókról a gáz irányába, hiszen az ár elmarad a világpiaci szinttől. Ez ösztönzi a fogyasztót arra, hogy nagyobb mértékű gázterméket fogyasszanak” - mondta Pletser Tamás.

Áremelés azonban nem lesz, a választások évében biztosan nem.

Szóba jöhetnének még az alternatív energiaforrások is. Melegíthetnénk vizet napkollektorral, és fűthetnénk hőszivattyúval, és még a környezetet sem szennyeznénk. Ezek a berendezések azonban ma még luxusnak számítanak, olyan drágák. Az állam ugyanis egyetlen fillérrel sem támogatja ezeket.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!