2005. december 22. 22:03

Igazi rénszarvasok is lesznek a nagykarácsonyi élményparkban.

A magyar Mikulás egy piros családi házban lakik a Fejér megyei Nagykarácsonyban, Budapesttől 70 kilométerre.

„A település igazi zarándokhellyé vált az elmúlt években. Egyre többen jönnek ide a szezonban” – mondta Horváth Ágoston, Nagykarácsony polgármestere.

A karácsony fővárosában, Nagykarácsonyban a szezon október elejétől december végéig tart. Ez alatt majd 20 ezren fordulnak meg itt. A belépő gyermekenként 600 forint. A bevételből állják a költségeket és fejlesztik a házat. Legutoljára például a külső festést csinálták meg.

A Mikulás ilyentájt nagyon elfoglalt, így mikor végre egy pillanatra egyedül maradt, bebocsátást kértünk hozzá dolgozószobájába, ahol 50 ezer levél vár feldolgozásra.

Nagykarácsonyban minden a karácsonnyal kapcsolatos: az irányítószám 2425, a telefonszám 25-ös körzet 241206. A településen 1989-ben indult meg a 16 éve tartó karácsony, amikor a Magyar Posta elindította az ünnepi posta szolgáltatását.

„Nemrégiben megújult a posta 40 millió forintos beruházással. Régen itt volt a községházán” – mondta a polgármester.

A megújult ünnepi postán is teltház van. A csoportok egymás kezébe adják itt a kilincset. Feladják a képeslapokat, emléklapot vagy valamilyen szuvenírt vesznek. És persze ebben a postahivatalban pecsételik le azt az évi több százezer levelet, amire a Nagykarácsonyon keresztül felirat kerül.

„Idén körülbelül 600 ezer küldemény jön majd keresztül rajtunk, eddig 400 ezer levél érkezett” – mondta Czinkócziné Farkas Judit, a postahivatal vezetője.

Az össznépi karácsonyból természetesen a helyi római katolikus plébánia is kiveszi a részét. A visszafogott berendezésű templom falait az adventi szentek képei díszítik, köztük Szent Miklós képmása.

„Nagyon örülünk a nagykarácsonyi Mikulásrendezvényeknek, mert ez segíthet, hogy Szent Miklós visszakapja helyét a Karácsony ünnepében” – mondta Mihályi György plébános.

A plébánia mellett az ország legnagyobb betlehemét állították fel. Bár a betlehemen ez nem látszik, itt is szegény az eklézsia, ezért az építkezésnél kreatív megoldásokat alkalmaztak.

„Elmentünk egy butik kiárusítására és megvettük a próbababákat. Arra varrtak ruhát az asszonyok” – mesélte a plébános. Az egyre növekvő érdeklődés miatt még a Mikulásház is kicsinek bizonyult. A játszóházat idén át kellett telepíteni a művelődési házba.

A Mikulás sem tud egyszerre mindenütt lenni, ezért is vannak segítői. Van például telefonos mikulás. A magyar Mikulás kezdeményezés az önkormányzat kezelésében indult. Később alapítvánnyá, nemrég pedig közhasznú társasággá alakult. A projekt sokáig nullszaldósan működött, ma már némi bevételt is hoz, de az már most is jól látszik, hogy a karácsony lassan kinövi Nagykarácsonyt.

„Jövőre elkezdődik a Mikulásfalva biofalu építése. Már megvan az összes engedély. Kétmilliárd forintos beruházás. Ott végre igazi rénszarvasok is lesznek” – mondta a Mikulás.

Mikulásfalva 25 hektáros területen fekszik majd a település mellett a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén. Az amerikai típusú élménypark egész évben nyitva tart majd és évi 600-700 ezer vendéget fogadhat.

„Csupa ötcsillagos szolgáltatási színvonalú dolog lesz. Olyasmi, mint a finn Mikulásfalva” – mondta a polgármester.

A magyar Mikulás birodalmának tervei 15 millió forintba kerültek. Első ütemben a Mikulásház és a játszóház épül majd meg. Mivel a Mikulásnak a mostani 4-5 segítőnél több kell majd, a projekt 300 munkahelyet teremt, ami igazán nagy ajándék a környéken lakóknak. A településen nem félnek a konkurenciától.

„Levédettünk mindent. Az egész Mikulásfalva projektet. De sok szerencsét kívánok minden településnek, aki belekezd” – mondta a polgármester.

Nagykarácsonyi Mikulásház

Nagykarácsony után kiskarácsony. A Heves megyei Karácsondon ugyanis még nem ilyen összetett a karácsonyi programkínálat. A település 5 éve kezdte fejleszteni saját ünnepi szezonját. Pedig apropóból itt sincs hiány.

„A falu védőszentje Szent Miklós, a testvérfalunk pedig az erdélyi Karácsonyfalva, ezért van miből továbblépnünk” – mondta Debrei Mátyás, Karácsond polgármestere.

A faluban idén ötödször nyitottak a nagykarácsonyihoz hasonló Mikulásházat. Az idei már egy teljes hétig tartott nyitva idevonzva a környező települések lakóit is.

„Voltak itt mesefigurák. Idén Holle anyó volt a Mikulás vendége. Még a felnőttek is élvezték a fenyőerdőt, amit létrehoztunk” – mondta Molnárné Both Györgyi, az Általános Művelődési Központ igazgatója.

Akinek pedig nem volt kedve a művelődési házig menni, azt személyesen látogatta meg a Mikulás.

„Elindult egy kezdeményezés itt nálunk: a Mikulás házhoz megy. Bárki, aki szól, ahhoz elmegy egy kis műsorral” – mondta Tóthné Herczeg Éva, a Kulturális Bizottság elnöke.

A karácsondiak a legfontosabbnak mégis hagyományőrző rendezvényeiket tartják. A templomban adventi hangversenysorozatot, a főtéren Mikulásnapi búcsút tartottak. Szenteste pedig a falu hagyományait elevenítik majd fel.

„A szentcsalád hagyományát szeretnénk megismertetni mindenkivel. Elmegyünk házakhoz és éneklünk. Az öregek még emlékeznek erre” – tette hozzá a Kulturális Bizottság elnöke.

Persze a karácsondiaknak is vannak nagyszabású terveik, csak pénzük nincs rá. Így apró léptekkel haladnak.

„Az első nagyobb tervünk, amit nem akarok elkiabálni, hogy jövőre szeretnénk Karácsonyfalvát vendégül látni itt, a faluban” – mondta a polgármester.

Turisztikai vonzerő ide vagy oda, a karácsondiakat egyelőre még nem érte el az ünnepben rejlő üzleti lehetőségek szele. Ők annak örülnek, hogy ilyentájt együtt tud lenni a falu apraja-nagyja. Mindegy, hogy kicsi vagy nagy az a karácsony, az a lényeg, hogy boldog legyen!

Karácsond honlapja

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!