Átadták az M0-ás új szakaszát
2005. december 17. 18:11
33 milliárdba került a 13 km-es új rész.
Az új szakasz az M5-ös autópályát és a 4-es utat köti össze 13 kilométer hosszan. Mindez több mint 33 milliárd forintba került. Az új úton nem aszfalton, hanem betonon megy a forgalom. Az ígéretek szerint ez tartósabb és zajosabb is lesz, mint a hagyományos aszfaltréteg.
'Némileg zajosabb ez a burkolat, mint a hagyományos aszfaltburkolat, de gondolom, azt is érezni fogják néhány év múlva, hogy gyakorlatilag nyomvájú-mentes burkolat áll a rendelkezésükre' – mondta Pécsi Zoltán, a Strabag Rt. területi igazgatója
Az M0-áson 11 éve adták át az utolsó szakaszt. 1994 óta egyetlen új kilométer sem épült a Budapestet elkerülő autóúthoz. A kamionfogalom nagy része így még jelenleg is Budapesten keresztül halad.
Az M0-ás építése tavasszal folytatódik. Az ígéretek szerint a körgyűrű 2007 végére éri el az M3-as autópályát. Vagyis legalább két évet kell még várni arra, hogy Budapesten kisebb legyen a kamionos átmenőforgalom.
Most adták át a 4-es út Vecsést és Üllőt elkerülő kétszer két sávos szakaszát is. A Ferihegyi reptér mostantól gyorsforgalmi úton is megközelíthető. Igaz, nem Budapest, hanem az M0-ás irányából.